Javában zajlik a Dakar, melyben már a korábbi híreknek megfelelően az Audi e-tronja is megmérettetik.
A hamarosan megjelenő, teljesen elektromos Ford F-150 Lightning Magna által épített akkumulátorházzal védi a gépjármű áramforrását.
A Renault Z.E. család (Z.E. a Zero Emission rövidítése) a Renault teljesen elektromos autóinak sorozata.
Kitekintés
Az új fejlesztés a világ első 9 sebességes P2 9HDCT Hycet „I-Era 2.0” hibrid hajtásláncának része lesz.
Versenysport-innováció a közúton
A BorgWarner megerősíti vezető pozícióját a haszongépjárművek villamosításában azzal, hogy a HVH250 (HVH – High Voltage Hairpin) elektromos motorjait választotta ki a nehézteherautók hajtására.
A Lotus közzétette tervezett elektromos járműveinek architektúráit, melyeket a LEVA elnevezésű kutatási programja keretében fejleszt.
A hűtés komoly kihívást jelent, különösen az akkumulátorral működő elektromos járművek gyors töltése esetén.
A Nissan évek óta végez újrahasznosítást az elektromos motorok terén úgy, hogy manuálisan eltávolítja a mágneseket a beszállítóknak „visszadobott” motorokból.
A korlátozott töltési sebesség és a töltőállomások sosem elég mennyisége jelentős akadályt jelent az elektromos járművek terjedésében.
A Sprint Power következő projektje: CELERITAS ultra gyors töltés.
Lehetséges-e lemeríteni az elektromos autó akkumulátorát légkondícionálóval, lámpákkal vagy sztereóval, ha a jármű egy órára a dugóban reked?
Vidám és elgondolkodtató gondolatok fiatalabbaknak és korábban születetteknek.
Megleptél minket ezzel az utolsó, idő előtti váratlan tettel. Szomorúságunkat enyhíti, hogy emlékezetünkben élsz tovább. Adtál olyan sokat, hogy van mire emlékeznünk.
Az időszakos műszaki vizsgálat (MV) keretében végzett fékhatásosság-vizsgálat a járművek közlekedésbiztonságának egyik legfontosabb ellenőrzése.