Napjainkra talán már senki sem vitatja azt a tényt, hogy bizony a jó bornak is kell a cégér.
Folytatódik a Continental váci telephelyén tavaly elindított műanyag kompetenciaközpont kialakítása
2014. március
A díjazás során több mint 200 vállalkozás eredményeit vették alapul.
2014 márciusától Tari László a Würth Szereléstechnika Kft. új ügyvezető igazgatója.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) és az ABB közös tanulmánya az ipari energiahatékonysággal kapcsolatos tendenciákról és kilátásokat elemzi.
ÚJAUTÓ-ÉRTÉKESÍTÉS – 2013 DECEMBER
Az IEA, a Nemzetközi Energia Ügynökség úgy ítéli meg, hogy mára elérkeztünk az energiaszektor megváltoztathatatlannak hitt alapismereteinek átértékeléséhez.
2004 óta most először egy európai uniós vállalat – a német Volkswagen autógyár – fordította a világon a legmagasabb összeget kutatási-fejlesztési beruházásokra a magánszektorban.
A kiállításon elsősorban a független gépjármű-javítói piac számára kínáltak alkatrészeket.
Az adatgyűjtés kezdete, 1990 óta nem adtak el olyan kevés új autót Európában mint augusztusban.
2. rész. 1946–2008
A céges-magán eladások megoszlása a következőképpen alakult a 10 legeredményesebb márka esetén:
Bórsav észter mentes, egyszerűsíti a veszélyes anyagok kezelését a műhelyekben. A Bosch DOT 4 E fékfolyadék a DOT 4 fékfolyadék nem veszélyes változatának minősül.
Bosch BFT-100 fékfolyadék teszter: egyszerű és megbízható diagnosztikai eszköz. Gyors és praktikus (fékfolyadék forráspont vizsgáló berendezés) egy megbízható diagnosztikai eszköz a fékfolyadékok forráspontjának mérésére.
Az EPR alapelve szerint annak a vállalkozásnak, amely egy terméket vagy csomagolást elsőként forgalomba hoz, a termék hulladékká válása után is felelősséget kell vállalnia érte.