A rövidítések, megnevezések megtalálhatóak a http://autotechnika.hu rövidítésgyűjteményében
A 2008-as válság kirobbanása után és az autószerelőket érintő 2009-es törvénymódosítások után nyilvánvalóvá vált, hogy a régi vállalkozásműködtető módszerek már nem elegendőek a megélhetéshez
A kecskeméti Mercedes-gyárban szeptember 1-jén 34 duális képzésben részt vevő tanuló kezdte meg tanulmányait – olvassuk Kovács András írását az AutoPro honlapján.
Rövidítések, megnevezések
A Ford először alkalmazza sorozatgyártásban a felfújódó biztonsági övet, amelynek feladata, hogy további védelmet nyújtson a hátsó ülésen utazóknak.
A nemzetek gazdasági fejlődésének meghatározó tényezője a közlekedési rendszerének fejlettsége.
Ahonnan a világot szolgálják ki
2011
cdc, cds, cuc, dbl, fpt, hdep, hta, htc, sam, pmu, smp, swn, vip, xpi, ttrm, tpms, swi...
Az első Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny döntőjére 2011. május 12-én került sor a NISSAN Gablini Márkakereskedés és Márkaszervizben, Budaörsön.
Az Audi Hungaria Belső Égésű Motorok Tanszék a győri Széchenyi István Egyetemen új technológiai fejlesztéssel gazdagodott.
A Decentralizált Alapból nyert támogatásból vásárolt új járműtechnikai berendezéssel, egy légfékvizsgáló oktató próbapaddal gazdagodott a Savaria Szakképző Iskola Szombathelyen.
Napjaink valóságával szerettem volna egy kis áthallást indukálni a jelen publikáció címe és aközött, hogy a vizsgabiztosoknak sokszor indirekt módon kell hazardírozniuk a gyors műszaki-, társadalmi változások és a „lemaradt” jogszabályok között.
Kezdjünk adatokkal!
Az adatok közösségi használatú, tehát nem magántulajdonú e-rollerekről és e-bike-okról van szó, hanem olyan flottákról, melyek ezeket kölcsönözik.
Audi Tradition rekorddöntő versenyautót mutat be Olaszországban, az Auto Union Lucca csatlakozik az Ezüstnyíl-családhoz.