Idén kilencedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands / Business Superbrands díjakat.
Az AOE bázisiskolák tagrendszerébe tartozó iskolák képviselői június elején találkoztak
Kis hazánkban eléggé korlátozottak a vízisportok, a hajózás lehetőségei, ám ne feledjük, hogy Európában élünk.
Az AVL AUTÓKUT Kft
Júniusban tartották a 61. Bosch Autóipari Kollokviumot a németországi Boxbergben, ahol az újságíróknak tartottak előadásokat a Bosch jelenlegi és jövőbeli fejlesztéseiről, célkitűzéseiről.
Vonzó, modern, a legújabb technológiákkal felszerelt gyárukban kínálnak az utolsó félévet eredményesen abszolváló diákoknak az iskola befejezése után a diákszerződésben részt vevőknek munkahelyet.
A SZEngine EVO 1 fékpadi mérése
(Ismeretfrissítésként talán nem haszontalan a szakmabelieknek sem!)
Az autóelektronikai és az autótechnikusképzés egyik hazai fellegvára, a legjobbak sorában az elsők között van.
Mint az ismert, a Bosch cég 2013-ban megünnepli az első, a gyakorlatban kiválóan vizsgázó gyújtógyertya elkészítésének 111. évfordulóját.
A General Motors Co. (GM) 3,6 százalékkal növelte eladásait az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
Az Eagle Ottawa, a világ legnagyobb autóipari bőrbeszállítója bővíti szolnoki gyártókapacitását.
A ŠKODA gyár az idén is megrendezte a márkakereskedések nemzetközi szakmai versenyét.
A Stellantis bemutatta a STLA One platformját, amely a Citroën, a Peugeot, a Fiat, a Vauxhall és a konszern többi márkája jövőbeli modelljeinek alapjául szolgál majd.
Felfigyeltünk arra, hogy Észak-Amerikában a Toyota levédette az Apex védjegyet. Utánanéztünk a dolognak, és azt gyanítjuk, hogy a japán márka új sportos modellekkel bővítheti kínálatát.
Gyorsabb, agilisabb – és még élvezetesebb vezetni. Új szintre lép a kompakt nagy teljesítményű modellek világa: a Mercedes-AMG bemutatta az új CLA 45 4MATIC+ modellt.