Növeli az elektromos autók hatótávolságát télen
A közlekedés, ahogy mondani szoktuk, ember, jármű és út kapcsolata. Sokat foglalkozunk a gépkocsivezetőkkel – a közlekedés biztonsága megítélésem szerint emberi oldalról elsősorban erkölcsi kérdés.
Toyoda Akio utóda, Sato Koji megtartotta első sajtótájékoztatóját vezérigazgatóként, de a két helyettese is szót kapott Tokióban.
A Newsweek idén Tojoda Akiót is felvette arra a dicsőséglistára, amely az iparág megújításáért, előre mozdításáért legtöbbet fáradozó autóipari szakemberek teljesítményét ünnepli.
A német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság, a KBA rendkívül szigorúan szemlézi a forgalomba került gépjárműállományt.
Baleseti statisztika
A mesterséges intelligencia okosabb ember–gép párbeszédet tesz lehetővé.
Egyesületünk megkezdte 2023-as tagtoborzását és idei rendezvényeinek szervezését.
DEKRA-nyilatkozat
A Continental bemutatta új, „In2visible”-technológiás „Curved Ultrawide Display” nevű ívelt kijelzőjét, mely a mobiltelefonoknál és okosóráknál ismert TFT-technológián alapul – mondhatjuk „nagytestvére” azoknak.
Az autót mára elektronikai rejtéllyé tették, és ezt még tudják fokozni.
Különleges kiállítással emlékezik meg a Magyar Autóklub az első hazai forgalmi engedély kiadásáról.
Az Európai Unióban a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek a lehető legkorszerűbb technológiák alkalmazására annak érdekében, hogy nullára csökkentsék a halálos kimenetelű baleseteket.
A mesterséges intelligencia (AI) lehetővé teszi egy mesterséges mechanizmusnak, hogy látszólag intelligens viselkedést mutasson.
„All weather” és „all seasons” – nem mindegy.
A CO2-kibocsátási célok elérhetetlenek megfelelő feltételek teljesülése nélkül.