akik nélkül az Autótechnika – jogelődeivel együtt – megszakítás nélkül 35 éven keresztül nem jelenhetett volna meg.
A váltás általában azt sugallja, hogy valamitől búcsúzunk, és a dolgokat más módon, más formában folytatjuk.
Amiről szó van, az a mesterséges intelligencia és az a kérdés, hogy vajon felváltja-e a műszaki témák újságíróját, előadóját.
Az európai autóipar válsága: leépítések és gyárleállások
Száguldó laboratóriumok
Az Autótechnika folyóirat 2025. évi 6. számát ajánlom szíves figyelmükbe.
A nagy távol-keleti autószalonokra, elsősorban a kínaiakra, az európai újságírók, hazánk fiai is igyekeznek eljutni. Van ebben egy adag csodavárás is, hiszen ez vonzza a legtöbb olvasót, blikkfangos címmel az online oldalakon.
Akik a jövőt meghatározzák, ha ők egyáltalán valahol koncentrálódnak a világban, nem egy titkos tanács tagjai, nem kizárólag a tudomány lovagjai vagy kőműves nagypáholyok nagymesterei.
Ez egy kemény felütés, mindenképpen átgondolásra, vitára, akár heves ellenkezésre sarkall azokban, akik megtapasztalták ennek ellenkezőjét.
Az Autótechnika 2025. márciusi számának írásaiból néhányat kiemelek „étvágygerjesztési” szándékkal.
Vállalkozásba fogni, majd sikeressé tenni, és ezt fenntartani, nem kis dolog. Sokan megtapasztalták már, hogy nem könnyű, belátva ezt később, mikor felszámolásra kerül a sor.
A nyomtatott szaksajtó és bizony online megjelenési formája is keresi helyét a digitális világban. Az informálódásban nagy a világháló adta konkurencia.
Vágjunk a dolgok közepébe! Miért van az, ha kilátásban van egy autógyár termeléscsökkenése, kevesebb autót gyártottak a tervezettnél, akkor az autós portálok jelentős része temeti a gyárat?
A nagy tömegű komissiózó kocsik az autóipari gyártási és logisztikai folyamatok fontos eszközei. A kocsik össztömege akár a másfél tonnát is eléri és a depózás után ezeket akár 100-150 m távolságra, kézi erővel kell eljuttatni a gyártósorokhoz.
A Peugeot nem egyszerűen megújítja európai kínálatát, hanem vezető szerepre tör a Stellantison belül: 2030-ig hét új vagy alaposan átdolgozott modellel jelentkezik.
A 2024-ben alapított HORSE legpörgősebb éveit éli, a most pár napos újdonság terepjáró vonalon jött. A terepjárók vízi átkelésének technikai korlátait eddig szinte kizárólag a szívórendszer és az elektronika szabta meg...