A Toyotának köszönhetően
Tanulságos történetek szakértői szemmel XI.
Elemezzük a jelenlegi társadalmi, gazdasági, jogi környezetet, az aktuális hazai műszaki vizsgarendszert.
A Brembo vezette a fejlesztésnek, célja, hogy a fékezés közbeni emisszió a jelenleginek a fele legyen.
A belsőégésű motorok számára létfontosságú a megfelelő üzemi hőmérséklet
A korlátozott számban készülő Rapide E ára 250 ezer font és csupán 155 darabot fognak gyártani belőle.
A Daimler hétfői közleménye szerint az év első két hónapjában 333 ezer Mercedes-Benz személygépkocsit értékesített a konszern, 6,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Az autógyártó 2020-ra nullára kívánja csökkenteni az új Volvo gépkocsiban súlyos vagy halálos balesetet szenvedő utasok számát.
A Hankook Tire Magyarország Kft. 2019-ben átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelést hajt végre, a béremelés visszamenőleges hatályú, január 1-jétől lép életbe.
Lapszél - (Az Editorial folytatása)
Tanulságos történetek szakértői szemmel X.
A szakma egyfajta csúcsa: a versenyjárművek világa I.
Néhány éve 10,5 év volt a magyar használtautók átlagos életkora, 2018-ra ez 14,5 évre nőtt, főleg azért, mert sok idős autó került be az országba.
A járműinnováció legújabb fejlesztései a „by-Wire” technológiák. Ezek közül kétségkívül a teljesen elektromos kormányzás a Steer by Wire technológia a legizgalmasabb.
A Lausitzringen megrendezett Demo eventen mutatták be a CMC (Connected Motorcycle Consortium) V2V (Vehicle to vehicle) megoldások családjába tartozó motor-autó ütközés megelőző rendszert, amelyet a Ducati fejleszt.
A HV akkumulátorokban a hőterjedés leállítása, a biztonság, a teljesítményoptimalizálás, a súlycsökkentés és az extrém hőállóság mára az alapkövetelmények részévé váltak.