Idén 125 éves a Közlekedési Múzeum

1896-ban a Városligetben rendezték meg a millenniumi kiállítást. A közlekedési kiállítás olyan sikeres lett, hogy az ideiglenes kiállítási csarnokot megtartva 1899-ben megnyílt a Közlekedési Múzeum, döntően a kiállításra összegyűjtött anyagra koncentrálva.

A második világháborúban a csarnok jelentősen károsodott, a megmaradt részbe összezsúfolták az anyagot, s várták, hogy majdcsak történik valami. Mikor a Fővárosi Tanácsnak már elege lett, s úgy döntött, hogy lebontja az épületet (elvégre mégiscsak egy ideiglenesnek szánt kiállítási csarnokról van szó, amely meg is sérült a háborúban), a MÁV Tervező Intézet, amelyhez a Múzeum tartozott, döntött, lépett, s a múzeum túlélt. 

Az 1950-es években járunk, a hazai motorizáció éppen sötét korát élte – 1950 után a magánhasználatú személygépkocsi-tartást rendeleti úton lehetetlenítették el. Az állami autók mellett csak néhány magánautó maradt. Motorkerékpárok terén valamivel jobb volt a helyzet. A Gépipari Tudományos Egyesület kebelében megalakult egy bizottság, amelynek feladata a hazai motorizáció történeti emlékeinek összegyűjtése volt. A 759 oldalas „A hazai automobilizmus története és múzeumi dokumentáció” című gépirat képezte a Közlekedési Múzeum gépjármű-közlekedési gyűjteményének alapját. Összeállításában döntő szerepet játszott Illés István, aki a két világháború között a KMAC hivatalos lapjának, az „Autó”-nak volt a szerkesztője, illetve Sissovics József, a Szürketaxi korábbi igazgatója (a bizottság körül döngicséltek a Haris testvérek, Lajos és Ottó is, de nem sikerült bejutniuk. Ez persze egy másik történet).