Mi kell még a hidrogénhez?

A hidrogén lehet a következő nagy energiahordozó – de csak akkor, ha merünk előre építkezni. Tom Mason, a Bramble Energy vezérigazgatója szerint a Nyugat épp elszalasztja a lehetőséget, mert nem hajlandó infrastrukturális beruházásokat eszközölni a kereslet megjelenése előtt. A cikk egy világos és vitára ösztönző állásfoglalás arról, miért kell a hidrogénhez hosszú távon gondolkodni, és hogyan mutat Kína példát az előrelátásból. Véleménycikk átirata következik.

Az átmenet egy nettó zéró világ felé merész, előrelátó stratégiákat követel meg, és ez sehol sem nyilvánvalóbb, mint a zöldhidrogén esetében. Jelenleg a nyugati gazdaságokban bizonyos mértékű szétkapcsolódás tapasztalható – ez fenyegeti azt, hogy lemaradjunk arról, ami a következő nagy energiaforradalom lehet. A hidrogénnel kapcsolatos kihívás – eltérően a korábbi klímavitáktól – nem elsősorban a politikai akadályok vagy technikai korlátok leküzdése, hanem sokkal inkább a piac befektetési hajlandóságáról szól.

A zöldhidrogén jelenleg jelentősen többe kerül, mint a hagyományos alternatívák – egyes esetekben háromszorosan vagy akár tízszeresen is. Szabályozási előírások vagy jelentős költségelőnyök hiányában a piaci elfogadás korlátozott marad.

Ez létrehozza a klasszikus infrastruktúra-paradoxont, a fogyasztók nem fogják elfogadni a hidrogéntechnológiákat hozzáférhető infrastruktúra nélkül, viszont az infrastruktúrába való befektetés elmarad, ha nincsenek egyértelmű keresleti jelek.

Megint csak Kína – megmutatja, hogyan néz ki egy valódi hidrogénstratégia

Kína többrétegű megközelítéssel Kína szándékosan a fogyasztói kereslet előtt építi ki a hidrogéninfrastruktúrát – ahelyett, hogy hagyná a piacokat organikusan érni – és ambiciózus tervei vannak arra, hogy 2050-re 6000 kilométerre bővítse csővezeték-hálózatát. Ötéves tervein keresztül - figyelemreméltó koordinációval, tekintve, hogy 1,3 milliárdos lakosságot szolgál ki - nagy ország lévén nem egyetlen hidrogénstratégiával rendelkezik, hanem egy országos stratégiával és számos regionális stratégiával, amelyek mindegyike az adott terület ipari erősségeihez és erőforrásaihoz igazodik.

Mit tegyen a Nyugat?

Ezzel szemben a nyugati megközelítések töredezettebbek. Ennek oka gyakran a rövidebb politikai ciklusok és a vonakodás a nagy volumenű, hosszú távú beruházások felé történő elköteleződéstől, különösen akkor, ha azok nem ígérnek azonnali megtérülést. Ez az óvatosság érthető, de hosszú távon költséges lehet. Mason szerint, az infrastruktúrába való beruházások stratégiai értékét a jövő piacainak alapjaként kellene szemlélni. Ahogy az országok nem érték volna el a tömeges villamosítást anélkül, hogy előbb elektromos hálózatokat építettek volna, úgy a hidrogén elterjedéséhez is szükség van az infrastruktúra fejlesztésére még a széles körű kereslet előtt.

Ez az a pont, ahol a nyugati gazdaságoknak újra kell gondolniuk megközelítésüket. A hidrogéninfrastruktúrához szükséges technológiák nem romlanak meg, mint a romlandó áruk – ezek tartós tőkebefektetések, amelyek évek után, de évtizedeken keresztül hoznak megtérülést, és nem utolsósorban segítenek biztosítani a technológiai szuverenitást egy gyorsan változó (volatilis) energiatérben.

Tovább részletezve gondolatait Mason a következőket szorgalmazza:

“Ahhoz, hogy a hidrogéninfrastruktúrát hatékonyan fejlesszék, a nyugati gazdaságoknak több stratégiai megközelítést kellene megfontolniuk. Először is, a beruházási és szabályozási keretrendszereket ki kellene terjeszteni a választási ciklusokon túlra, hogy azok összhangban legyenek az infrastruktúra-fejlesztés időtávjaival. A politikai rövidtávúság következetesen aláásta a hosszú távú energiastratégiák végrehajtásának képességét. Másodszor, bár nem tudjuk lemásolni Kína központosított megközelítését, a nyugati nemzetek közötti jobb koordináció nagyobb piacokat és közös szabványokat hozna létre. Az Európai Unió már mutatott ígéretes kezdeményezéseket, de ezeket gyorsítani kell és ki kell terjeszteni más nyugati piacokra is. Harmadszor, a stratégiai technológiafejlesztést azokra a területekre kellene fókuszálni, ahol a nyugati innováció megtarthatja versenyelőnyét – különösen az olyan területeken, mint a fejlett anyagok, a rendszerek integrációja és a specializált alkalmazások. Az innovációs ökoszisztéma az Egyesült Királyságban, Európában és Észak-Amerikában továbbra is világelső, de folyamatos támogatásra van szüksége ahhoz, hogy megőrizze előnyét.

Végül, olyan piaci mechanizmusokra van szükség, amelyek kreatív módon képesek áthidalni a jelenlegi költségek és a piaci elfogadás közötti szakadékot. Ez megvalósítható lenne kezdeti támogatásokkal, amelyek fokozatosan csökkennek, ahogy a méretgazdaságosság kialakul.

A napenergia, a szélenergia és az akkumulátorok esetében szerzett tapasztalatok értékes tanulságokat kínálnak. Ezek a technológiák elsősorban jelentős piaci támogatások révén tudtak felfutni, és Kína ebben központi szerepet játszott. Ma a nyugati gyártók nehezen versenyeznek ezekben az ágazatokban, annak ellenére, hogy sok alapvető innováció tőlük származott.”

Energiabiztos jövő

Mason gondolatait összegezve: A hidrogéntechnológia nem csupán egy újabb lehetőség a megújuló energiák sorában, hanem stratégiai válasz a 21. század három legégetőbb kihívására: energiabiztonság, technológiai önrendelkezés és gazdasági ellenállóképesség. Ebben a játszmában nem az nyer, aki kivár, hanem aki előrelátóan cselekszik – még akkor is, ha a piac késlekedik. Aki először építi ki a hidrogéninfrastruktúrát, az nemcsak energetikai előnyt szerez, hanem szabványokat, kereskedelmi útvonalakat és ipari ökoszisztémát is definiálhat. Ebben a versenyben az infrastruktúra nemcsak feltétel, hanem hatalmi tényező is. Minden év, ami döntésképtelenséggel telik, nemcsak versenyhátrányt jelent, hanem kiszolgáltatottságot is – más országok fejlesztési ritmusához, technológiai befolyásához, energiahordozóihoz.

A hidrogén tehát nem „még egy opció” a fenntartható energiák között. A hidrogén a képesség a jövőre való berendezkedésre. “Az a kérdés, hogy Nyugat-Európa és Észak-Amerika hajlandó-e újra hosszú távon gondolkodni, és nemcsak innoválni, hanem rendszert is építeni. Mert ha most nem döntünk, nem az lesz a kérdés, hogyan használjuk a hidrogént – hanem, hogy mások hogyan diktálják meg, mikor és milyen áron juthatunk hozzá.” – zárja sorait Tom Mason, a Bramble Energy CEO (vezérigazgatója).

Forrás: https://www.theengineer.co.uk/content/opinion/hydrogen-requires-a-long-term-mindset