Erőltetett tévút vagy az élhető jövő iránya?

A közvélemény érzelmileg polarizált véleményalkotása gyakran leegyszerűsíti a belső égésű motorok és a villamos hajtások közötti viszonyt. Sokkal nagyobb „játszma” ez, mint aminek a végét egy döntéssel el lehetne érni. Az elektromos járműveket sokan a „zöld jövő” szimbólumaként állítják szembe a belső égésű motorokkal, amelyeket a „múlt elavult környezetromboló maradványaiként” tartanak számon. Az ellentábor „totális csődnek” titulálja a villamos hajtást, „ami csak idő kérdése mikor omlik össze, mint a kártyavár”. Ezek a leegyszerűsítő megközelítések ugyanakkor nem veszik figyelembe a technológiák összetett hatásait, különösen azok teljes életciklusát. Logikai bukfencek, félreértések, megfelelő háttérinformációk hiánya mind-mind terhelik a témát. Cikkünkben ezeknek a „soha véget nem érő” vitáknak alapot adó dilemmáknak a sűrűjébe vetjük bele magunkat immár többedszer, a fosszilis, a villamos energia és egy utópisztikus „csoda tüzelőanyag” szempontjából firtatva a jövőt.

Mi a vita tárgya?

A közlekedés hajtástechnológiáinak diverzifikálása elkerülhetetlen, elsőként általános környezetpolitikai célok miatt: az éghajlatváltozás mérséklése érdekében csökkenteni kell a közlekedés szén-dioxid-kibocsátását, ami környezetbarát technológiák, például elektromos, hidrogénalapú vagy bio-tüzelőanyaggal működő hajtások bevezetését teszi szükségessé. Mellesleg a fosszilis tüzelőanyagok alapját adó kőolaj és földgáz forrásainak kimerülése ma nem téma! Jobbára politika az olajárak hektikus ingadozása, kapcsolatban a fosszilis energiahordozókhoz köthető biztonságpolitikai jellegű kihívásokkal, melyek további destabilizáló hatásúak.