A felelősség határtalan

Sokat hallhatunk róla, hogy bizony a használtjármű-vásárlás egyre nagyobb kockázatot rejt magában, amelyet kiemelten fokoz, ha a beszerzés külföldről történik. Hasonlóan gondolkodott egy magyar építőipari cég is, aki e szerepkörében „laikusként” az elvárásainak (Euro besorolás, évjárat, össztömeg, kabin mögött önrakodó berendezés, billenő felépítmény jelleg stb.) és a pénztárcájának megfelelően az Európai Unió területéről kívánt gépjárművet beszerezni. Egyfajta garanciaként olyan szakcéget bízott meg a behozatallal, aki a helyszínen műszaki átvizsgálási szemlét is végzett, és a végleges döntést a vevő az erről készült jegyzőkönyv ismeretében, erre alapozva hozta meg. A járművet a megbízott behozta Magyarországra.

A vevő az átadás utáni hazai „rutin gyári márkaszakszerviz” átvizsgálás alapján értesült arról, hogy a műszerfalon látható rendszerfigyelmeztető hibakód bizony kétségbe vonja a „specialista felelősségteljességét, szakszerűségét”, főleg úgy, hogy mint látni fogjuk, bizonyos „vélelmezett tudatosság” is felvetődött.

A vevő – immár a jármű hazai tulajdonosa – az érdekei védelmében, a jogi képviselő munkájának háttérsegítségeként kért szakértői szakvéleményt az ügyben. A jármű szemléje után, az előzménydokumentáció áttekintése alapján az alábbi háttér-információk álltak rendelkezésre. 

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.