Kuplungot és kéttömegű lendítőkerék csere – BMW X3
A Schaeffler REPXPERT szakértőnk Alistair Mason kuplungot és kéttömegű lendítőkereket cserél egy 2005-ös 2.0 dízel BMW X3-ban, 259.200 km feletti futásteljesítménnyel. Az ügyfél arra panaszkodott, hogy gyorsításnál csúszik a kuplung. A hibajelenséget megerősítettük egy rövid próbakörrel, így a kuplung és a kéttömegű lendkerék cseréje szükséges, tekintettel a jármű futásteljesítményére.
Az X3 a 3-as sorozattal azonos alapokra épül, ezért, ha már cseréltünk kuplungot egy 3-as BMW-ben, minden ismerős lesz. Az egyedüli jelentős különbség a sebességváltó mögött található osztómű, ami egy számítógép-vezérelt kuplungot tartalmaz; ez a hajtást 40:60 arányban osztja el az első és hátsó tengely között, valamint lehetőség van a hajtás 100%-át akár az első, akár a hátsó tengelyre irányítani.
A REPXPERT szervizportálon elérhető teljes szerelési utasításokkal és 3,4 óra normaidővel, ez a művelet nagyobb javítási feladatnak számít minden márkafüggetlen műhely számára.