A mezőgazdasági pótkocsik "védelmi képességei"

A felgyorsult közlekedésben hajlamosak vagyunk „másodhegedűsként” kezelni a lassabb járműveket, mely azonban a mindennapokban sokszor megbosszulja magát. Számokkal alátámasztva is kimutatható, hogy a mezőgazdasági járműszerelvények a paramétereikből adódóan is egyfajta közlekedésbiztonsági veszélyforrássá tudnak válni, ahol tehát jogos elvárásként jelentkezik immár napjainkban, a „gyorsabb testvérekkel” összhangban, a passzív biztonsági rendszerként kezelt aláfutásgátlók megléte, műszaki kivitele, konstrukciója, melyek bizony a védelmi képességek alappillérei.

A www.delmagyar.hu 2022 áprilisában önmagukért beszélő számadatokat tett közzé: „A mezőgazdasági gépek gyakoribb felbukkanása a közutakon megnöveli a balesetek számát is. Bár a rendőrség ezekről külön nem vezet nyilvántartást, az Agroinform 2021-ben felmérést végzett a főbb jellemzőkről. A több száz beérkező válaszból az derült ki, hogy a balesetek 33 százalékában a mezőgazdasági gépet vezető személy, míg 54 százalékában a másik résztvevő jármű sofőrjének felelősségét állapították meg. 13 százalékban ez megoszlott. A balesetben részt vevő mezőgazdasági jármű az esetek 73 százalékában traktor volt, és négyötödük kapcsolt munkagéppel közlekedett. A balesetek 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt, további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzésénél történt. Ezek a balesetek szerencsére az esetek 64 százalékában nem jártak személyi sérüléssel, súlyos, maradandó károsodással 10 százalékuk végződött, további 3 százalékuk halálhoz is vezetett.”

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.