Lássunk tisztán a közúton és a harcmezőn egyaránt
Már régen megdőltek azok a tanok, hogy minél nagyobb egy jármű fényszórója, annál jobban lehet látni vele. A LED, illetve a lézertechnológia olyan áttörést hozott a világítástechnikában, ahol miniatürizálás melletti fényerő, észlelési távolság jelentős növelése mellett, immár designelemként is tekinthetünk a járművek lámpatesteire, illetve azok kialakítására. Mindez azonban kedvezett a harci járművek fejlesztési területén is, ahol azonban adott műveleti körülmények között biztosítani tudják, hogy pl. árnyékolástechnikával a járművet „az illetéktelen szemek” nem, vagy csak nagyon nehezen, későn tudják észrevenni, érzékelni éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok között, miközben a lámpatestek ellátják alapfeladatukat. A mérnöki kihívást fokozza, hogy a katonai járműveknél fontos, hogy a látó-, célzó- és világítóberendezések egyidejű használata során se zavarják egymás látóterét, illetve ne korlátozzák funkcionális biztonságát.
Napjaink közúti közlekedésében a láthatóságot nemcsak a fény, hanem egyéb információhordozó-közegek, így pl. az ultrahang stb. is segíti. Persze vannak korlátok, mint a már említett ultrahangos megoldásnál is, hisz a legnagyobb előnyük, hogy kifejezetten olcsó, utólagosan is telepíthető szenzorok, működésüket pedig nem befolyásolják fényviszonyok, de cserébe rövid a hatótávolság és érzékenyek az időjárási körülményekre, ráadásul könnyen lehet zavarni a működésüket.