A vizsgabiztosokra „veszélyes” járműtulajdonosi „kreativitások” – 4. rész

Amikor belülről támad az ellenség

Az időszakos műszaki vizsgák során a szemrevételezési vizsgálat alapvetően egy szubjektív megítélésen alapuló technológiai elvárás, mely mondjuk ki, hogy gyakorlat és tapasztalat nélkül már önmagában veszélyeket hord magával. De még a rutinos, gyakorlott vizsgabiztosoknak is kihívás, hogy adott vizsgálati tapasztalatokból megalapozott, messze menő következtetéseket tudjanak/merjenek levonni. Ezért is nem árt pl. a KRESZ-ből átvenni a „defenzív vezetés” megfeleltetését, hisz az alábbi példák is rámutatnak, hogy egyes hibák ok-okozat keresésével adott esetben emberéletek veszélyeztetése szüntethető meg, de akár az anyagi kár fokozásának a megakadályozása sem elhanyagolható.


Gumiköpeny rendellenes kopás

Egy új, pár ezer km-t futott, gyárilag szerelt kerekű tehergépkocsi vizsgáztatásánál lett figyelmes a vizsgabiztos a gumiköpeny futófelületének a sajátos, egyoldali kopására. A szakemberek számára az adta a rejtélyt, hogy egyrész egy új gépjárműről beszélhettünk, a CAN-BUS rendszerből kiolvasva folyamatosan megvolt a többi kerékkel egyetemben a guminyomás érték, még ingadozást sem mutatott. De csak egy darabig, de azután igen, teljesen hektikusan -, a fuvarfeladatokból adódó egyenetlen, nem megfelelő rakodástechnológia, szállítmány drasztikus átterhelődés nem volt igazolható, de a kopási kép nem fért bele a standard ismeretekbe.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.