Ne legyenek a múlt tanulságai a jövő kockázatai – 4. rész

Az időben haladunk előre, gyűlnek a tapasztalatok, és azt hisszük, hogy ha csak egy időre is, de kifogyunk a negatív tanulságokból. De a képek és a hozzájuk tartozó dátum-bélyegzők sajnos rácáfolnak erre! Ennek ellenére a pozitív szakmai szemlélet még mindig ösztönzi az embert arra, hogy ezeket a tanulságokat, azok hátterét az „ok-okozati összefüggésekre való rámutatással” közkinccsé tegyük, akár jelen publikációsorozatban is, mely talán segít egyfajta gondolkodásmód-alakításhoz, ami építő jellegű is lehet.

2025. áprilisában megkeresés érkezett annak megállapítására, hogy egy 2023.07. hónapban vásárolt Renault Masternél mennyire igazolható, hogy már az eladáskor engedély nélkül átalakított volt a gépjármű? A tulajdonos felkérése alapján végzett szakértői vizsgálat során az alábbi ellentmondások kerültek napvilágra:

A Jármű Szolgáltatási Platformon (JSZP) a közúti járművek nyilvántartását és szolgáltatását végző hatóságokkal való elektronikus kapcsolatot biztosító rendszerként áttekintésre kerültek a jármű előéleti képei, dokumentumai.

Ez alapján a 2022. júniusban végzett műszaki vizsgán a hatósági nyilvántartásba bejegyzett másodlagos jelleg:

„(04.00,00: Kondicionált felépítmény szigetelt falakkal és a hőmérséklet megtartására szolgáló berendezéssel;-;-)”

A 2021.12. hónapban végzett műszaki vizsga fénykép és a hozzá tartozó hatósági nyilvántartás szerint az alábbi záradék lett bejegyezve átalakítási engedély számmal: 

Másodlagos jármű jelleg: (14,00,00: Járműszállító;-;-)”

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.