Aszinkronitás a jogalkalmazás elvárásában

A 2025. 04. 01-jei dátum sokak számára szakmai körökben is emlékezetes lesz, hisz ettől a naptól kezdve az újonnan kiadott hazai forgalmi engedélyekbe nincs benne P.5. kód, azaz motorszám/motorkód! Ez immár egy gyakorlati tény, viszont mivel több jogszabályba sincs a mai napig rendezve ennek a háttere, így sajnos ez jelentős bizonytalanságot eredményezett. Le kell szögezni, hogy ez a változás NEM az „április bolondja” népszokás keretében valósult meg. („Április bolondja a népszokás szerint az, akit április elsején rászednek, a bolondját járatják vele.” – a szerk.)

Nézzük a száraz tényeket, és az ebből adódó „keserű tapasztalatokat is”. A történet „gócpontja” egészen 2024. 12. 23-ig nyúlik vissza, amikor is karácsony előtt egy nappal megjelent a 425/2024. (XII. 23.) Korm. rendelet az egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról. Az embert elgondolkodtatja, hogy maga az időzítés, és az, hogy ún. „saláta-rendeletben mintegy utalásjelleggel jelent meg egy ilyen sarkalatos várható változás”, mennyire volt adott esetben tudatos?! Az biztos, hogy utólagosan is felmérve immár sokak „átsiklottak” az alábbi jogszabályi paragrafusokon:

8. A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet módosítása

17. § (2) A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 17. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.