Amikor a képek magukért beszélnek
Sokszor van olyan érzése az embernek, hogy nem kell „szaporítani a szót”, amikor a látottak már önmagukban magukért beszélnek. Ezért most csak a történet „súlyozása miatt” az előzmények kerülnek kifejtésre, melyek a tanulságok megfelelő levonásához szükségesek.
A képeken látható gépjárművet egy külső vizsgálóállomásra vitte a jármű tulajdonosa azzal, hogy időszakos műszaki vizsgát szeretne kérni. Hála istennek nem ragaszkodott a jogszabály szerinti „csak műszaki vizsga lehetőséghez” M1 kategóriájú járműként, így előzetes diagnosztikai vizsgálatot végezhettek rajta a szerviz szakemberei.
Teljes döbbenet lett úrrá rajtuk, amikor a képek szerinti állapotot látták. Ügyfélorientáltan, de a munkavédelmi követelményeket is figyelembe véve megkérték az ügyfelet, hogy kísérettel, emelt állapotban a maga szemével is szemlélje meg a karosszéria és a felfüggesztések állapotát, korrodáltságának mértékét.