Nyomozzuk a vontatást

Örök téma a vontatás megállapítása a vizsgákon, hisz nehéz megértetni a tulajdonosokkal, hogy amilyen vontatási adatot szeretnének látni a forgalmi engedélyekben, annak bizony korlátai lehetnek, még ha a gépjármű adattáblája adott esetben másra is utal. A lényeg az, hogy a fókuszban a vontatás megállapításához a gyári adattábla, illetve az EU típusbizonyítvány, tehát vontatás megállapításánál minden esetben a típusbizonyítványt meg kell nézni, és javasolt az ott látottak vonatkozó kivonatának egyéb dokumentumként vissza-szkennelése az adott vizsgaeseményhez, mint ahogy az adott vonóberendezés vontatási képességét igazoló gyári címke egyéb képként a KÖKIR-be rögzítése is.
 

Egy külső vizsgálóállomáson időszakos vizsgán megjelent TOYOTA Land Cruiser forgalmi engedélyébe fék nélkül 750 kg ráfutófékkel 2200 kg vontatási érték szerepelt, viszont mivel az adattábla és a vonószerkezet műszaki paraméterei alapján 3500 kg vontatására képes a jármű, így felmerült a kérdés, hogy ezen vontatási érték – természetesen figyelembe véve az egyéb műszaki és jogi követelményeket is – műszaki vizsgával a többször módosított 6/1990. (IV. 12) KöHéM rendelet 22. § (2) bekezdése alapján módosítható-e.

6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet
a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről 

Hatályos: 2023. 08. 04.–2024. 12. 31.

22. § (2)114 Európai típusbizonyítvánnyal rendelkező járművek esetében a vontatható pótkocsiössztömeget az európai típusjóváhagyás során meghatározott értékkel megegyezően – a 21. § (2) és (4) bekezdésében meghatározott feltételek figyelmen kívül hagyásával – kell megállapítani.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.