TATA pneumobil

Úttörő dolgok a világban csak akkor jutnak túl az embrionális állapoton, ha van valaki, aki karizmatikus személyével, fanatikus hitével, nem mellesleg jó konstruktőri és gazdasági szakemberként hajtja a dolgokat. Ilyen ügy a sűrített levegővel hajtott automobil, melyről hírek időnként fel-felröppennek. Mindennek alapját Guy Negre úr szolgáltatja, akiről honlapja (http://www.guynegre.net) szolgál bő információkkal. Az Autótechnika sem maradt ki ebből, idejekorán mutattuk be „levegős” járműkonstrukcióit (MDI sűrített levegős motor, 2010/5. szám).

Most úgy szól a hír, hogy a tőkeerős Tata Motors és Guy Negre úr vállalata, az MDI (Motor Develepment Institute, ://www.mdi.lu) között még 2007-ben aláírt szerződés, mely a OneCATS sűrített levegővel hajtott autó fejlesztésére vonatkozott, lassan céljához ér.

A Tata Motors által gyártott, levegővel működő autó 2012-től lesz kapható a világ több pontján, természetesen Indiában és megcélzottan az USA-ban.

A jármű maximális sebessége 105 km/h, maximális utazótávolsága egy sűrítettlevegő-tankolással elérheti a 300 km-t, vagy ahogy fogalmaznak, hatótávolsága egy mai villanyautónak a kétszerese.

Az autó 340 literes tankjának a feltöltése kb. 300 bar nyomásra, a „benzin” kútnál 2-3 percet vesz igénybe, otthon, az autó saját beépített, villanymotorral hajtott kompresszorával, konnektorból, 3-4 órát.

Nem ásványi, hanem növény eredetű motorolajat csak minden 50 ezer km után kell cserélni.

Mivel ennek a motorja nem belső égésű, nincs gyújtógyertya, trafó, elektronikus gyújtás és sok más minden.

A kipufogógáz (tiszta levegő!) hőmérséklete 0 – 15 °C közötti, ezzel a légkondicionálás problémája is megoldott – szólnak a fentiekről a híradások.

A komprimált levegő energiasűrűsége viszonylag csekély. A kb. 30 MPa (300 bar) levegő 50 Wh/liter energiasűrűségű. Összehasonlításképpen az ólomakkumulátor 60–75 Wh/liter, a lítiumion-akkumulátor 250–620 Wh/liter, míg a benzin 9411 Wh/liter. A benzines hatásfokát is beleszámítva kb. 1700 Wh/liter értékkel számíthatunk csak. A komprimált levegő energiasűrűsége megduplázható, ha az expanzió előtt lehűtjük. (http://en.wikipedia.org/wiki/Compressed_air_car)

Levegő azonban van bőven, el sem használjuk, és természetesen a környezetet sem károsítjuk.

A levegős autó, mai neve „Mini CAT” (Mini Compressed Air Technology), ára tervezetten (az eltérő adatközlők áraiból ez hihető el a legjobban) mintegy 12 700 US dollár.
A MiniCAT könnyű városi autó üvegszál erősítésű műanyag karosszériával, melynek minden eleme ragasztott kötésű.

Az üzemi költségek is igen kedvezőek, a gázüzemű autóénak kevesebb, mint a tizede. Egy „benzinkúti” feltöltés – mint állítják – alig kerül 2 US dollárba.