Az Év Motorja díj 2010

 

A Volkswagen downsizingtechnológiával készült erőforrásánál tehát idén sem talált jobbat a 72 főből álló nemzetközi zsűri. Az 1,4 literes, relatív kis méretű motor 180 lóerőt teljesít, melyet turbófeltöltővel és kompresszorral ér el. Népszerűségét bizonyítja, hogy a konszern szinte teljes modellválasztékába beszerelik, beleértve a Golfot, a Sciroccót, az Eost és a Tiguant, de a Seat Ibiza Cuprát is.


Dr. Rüdiger Szengel, a Volkswagen Otto-motorok fejlesztési vezetője és kollégája, Dr. Hermann Middendorf a megnyert díjakkal

Dean Slavnich, a szervező Engine Technology International magazin szerkesztője és egyben a zsűri elnöke szerint a Volkswagen fantasztikus eredményt ért el a díj másodszori megnyerésével (tavaly a díj történetében először nyertek). Az elmúlt 1 évben minden eddiginél több új motor érkezett a piacra, többségük 1,8 liter hengerűrtartalom alatti volt. Ennek ellenére újra az 1,4 literes TSI Twincharger tudott győzni, ami a technológia nagyszerűségét bizonyítja. Az összesen 66 új konstrukciójú motor közül a zsűri a Fiat 1,4 literes MultiAir turbómotorjától volt leginkább elragadtatva. A fejlett szelepvezérlésű erőforrás nagy teljesítményre képes, miközben tüzelőanyag-takarékos is. Jelenleg az Alfa MiTo és Giulietta típusokba építik be. Az idei év egyébként a német gyártók sikerét hozta. A BMW három kategóriában (1,8 és 2 liter között, 2,5 és 3 liter között, 3 és 4 liter között) is az élen végzett, a PSA-val közösen fejlesztett 1,6 literes turbómotorjuk pedig az 1,4 és 1,8 liter közötti kategóriában nem talált legyőzőre. A Mercedes-AMG 6,2 literes erőforrása 2009 után idén is a legjobb sportautómotornak bizonyult, és a 4 liter feletti kategóriában is első lett. Nem maradt díj nélkül az Audi sem, a 2 és 2,5 liter közötti kategóriát nyerte meg. A japán gyártók közül a Toyota volt a legsikeresebb, 1,8 literes hibridje lett az év „zöld” motorja, 1 literes háromhengerű erőforrását pedig a legkisebb kategória győztesévé választották.


Volkwagen 1,4 literes TSI Twincharger


Kategóriaeredmények táblázatai a zsűri által adott pontok sorrendjében