AMI / AMITEC 2009, Lipcse

Lipcsében március 28. és április 5. között 19. alkalommal rendezték meg az AMI (Auto Mobil International) nemzetközi autókiállítást, melyhez hagyományosan április 1-jéig az AMITEC autóalkatrész- és garázsberendezés-kiállítás is társult.

A két rendezvény közös sajtónapját március 27-én tartották. A kiállítók a rendezvénnyel egyértelműen elégedettek voltak, ami nem magától értetődő a gazdasági válság idején. Ennek a legfőbb bizonyítéka, hogy 84 százalékuk már 2010-re is bejelentette részvételi szándékát. Vita folyik arról, hogy az AMI/AMITEC kiállítást is kétévente rendezzék, váltva a frankfurti IAA-val. Jövőre Frankfurtban Automechanika lesz, így lesz AMI/AMITEC. Az autókiállításon 250 ezer látogató tekintette meg a 493 kiállító újdonságait, köztük 80 világ-, illetve németországi premiert. A kiállítók 20 országból jöttek, a külföldi látogatók aránya pedig 11 százalékkal nőtt. Főleg a lengyel és a cseh látogatók képviseltették magukat jelentős számban. A látogatók 57 százaléka több mint 100 kilométert utazott, hogy lássa a vásárt, a szakmai látogatóknál pedig ez az arány a kétharmadot is meghaladta. Minden ötödik látogató 300 kilométernél is messzebbről érkezett Lipcsébe. Az Audi, a Ford, a Mercedes, a Peugeot és a Volkswagen is világpremiert ünnepelt. Sajnos hiányzók is akadtak, a BMW, a Fiat-csoport és a Mitsubishi sem képviseltette magát a kiállításon. Nagyon sikeresnek és népszerűnek bizonyult azonban, hogy 17 gyártó mintegy 100 modelljével lehetett elmenni egy tesztkörre a városban. A szakmai program 53 előadását összesen 3500 hallgató kísérte figyelemmel. A két vásárra együtt 1600 újságíró akkreditálta magát 17 országból.

Az AMITEC autóalkatrész- és garázsberendezés-kiállítást a nyitva tartás 5 napja alatt több mint 50 ezer látogató kereste fel, 17%-uk külföldről érkezett. 283 kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait itt, 12-vel több, mint tavaly.


Elektromos kisautók

2008-ban indult Németországban az „e-mobility Berlin” program, a kormány és Berlin tartomány támogatásával, melynek célja a villanyautózás körülményeinek megteremtése volt. A programnak köszönhetően ma 500 töltőállomás és 100 Smart ED (Electric Drive) áll rendelkezésére a tesztelő közönségnek. A lokálisan emissziómentes, elektromos kisautók ötlete, divatja nem ma kezdődött, és jövője talán világos és egyértelmű. Ennek fényében szinte minden autógyártó előrukkol egy elektromos kisautó koncepcióval, így a Subaru is. A Subaru „Plug-in” villanyautóját már évek óta kiállításról kiállításra finomították szériaéretté az első futurisztikus tanulmányautóból. Az autót egy speciális háromfázisú szinkronmotor hajtja, melynek teljesítménye egy 660 cm3-es benzinmotorénak felel meg. A 12 cellás nagyfeszültségű lítiumion akkumulátorának élettartama 70 000 km, hatótávolsága teljes töltöttség esetén 80 km, ám 15 perces gyorstöltéssel 80%-ig töltött állapotba kerül az akkumulátor.


Opel Ampera

Az Amperát az Opel egyértelműen a jövő reménységének titulálja. A soros hibrid hajtásláncú jármű 2011-től kezdve kerül szériagyártásba. Az autóba egy 16 kWh-ás lítiumion akkumulátor kerül, amely egy 111 kW (150 LE) teljesítményű villanymotort hajt majd meg. Az önálló villamos hajtás hatótávolsága 60 kilométer. Az akkumulátor töltése nem csak a járműbe épített kis lökettérfogatú dízelmotor által hajtott generátoron keresztül lehetséges. Az autó ún. „Plug-in” hibrid, azaz a jármű akkumulátora a megfelelő töltőberendezésen keresztül a villamos hálózatról is tölthető lesz.


Peugeot hibrid moped

A párizsi autószalonról már ismerős volt a Peugeot HYmotion3 Compressor hibrid robogója, azonban a konstrukció mindenképp említésre méltó a műszaki megoldásai miatt. A kompresszoros benzinmotor a Peugeot-nál a hibridhajtással párosuló fogalom. Ebben a robogóban ebből a motortípusból egy 20 LE-s változat található, mely a hátsó kerekeket hajtja. A konstrukció érdekessége az első kerékagyakban elhelyezett 3 kW teljesítményű villanymotorok, melyek lítiumion akkumulátorból nyerik a hajtáshoz szükséges energiájukat. A két hajtás összhangjáért kizárólag a vezérlőelektronika a felelős. Az így adódó 29 LE teljesítmény nagyjából egy 400 cm3 lökettérfogatú robogómotor teljesítményének felel meg, ám a hibrid moped csupán 2 liter benzint fogyaszt 100 kilométeren. A HYmotion3 Compressornak háromféle üzeme van. Tisztán villamos hajtással üzemel induláskor, mely 10 km/h sebességig terjedő kis, állandó sebességnél működik. Kizárólag benzinmotoros hajtással üzemel, nyílt úton állandó sebességű haladásnál. Erős gyorsításkor, valamint síkos úton mindkét erőforrás hajt.


Hibridek a Mercedestől

A luxuskategória „CO2-bajnokaként” konferálták be az „S 400 HYBRID” modellt, amely 2009 nyarán fog debütálni a piacon, mint a Mercedes első hibrid hajtású személyautója. A 3,5 liter lökettérfogatú, V6-os hengerelrendezésű, 205 kW (299 LE) teljesítményű benzinmotort egy 15 kW (20 LE) teljesítményű, állandó mágneses villanymotorral kombinálták, melynek indítási nyomatéka 150 Nm. A luxuskategóriás autó tüzelőanyag-fogyasztását így 7,9 literre (normál európai tesztciklus alapján) sikerült lecsökkenteni, 186 g/km CO2-kibocsátás mellett. Az új luxuslimuzint a hétfokozatú 7G-TRONIC automatikus nyomatékváltó és motor közé épített 3 fázisú AC-motorral lehet majd kapni. A nagyfeszültségű lítiumion akkumulátorok moduláris és kompakt felépítésűek. A képen látható váltóműbe integrált hibrid modul a Daimler, a BMW, a GM és a Chrysler „Global Hybrid Cooperation” közös vállalatának fejlesztése. A fullhibrid (önálló villamos hajtásra alkalmas) hajtásláncot a villamos motorok és egy V6-os benzinmotor valósítja meg (Two-Mode-Hybrid-Technologie). A villamos egységben két villanymotor/generátor, 3 bolygókerékcsoport és négy tengelykapcsoló kapott helyet. Az első villanymotor teljesítménye 62 kW, nyomatéka 235 Nm, a második 60 kW és 260 Nm. A villamos egység és az integrált váltómű 4 állandó fokozatot és 2 fokozatmentes áttételt valósít meg. A villamos egység egyben generátor (rekuperálás!) és indítómotor is.


Toyota IQ és a biztonság

A szigorított NCAP törésteszteken, mint arról már cikkeztünk korábban, nem könnyű öt csillagot elérni. Főleg nem abban a kategóriában, amelybe a Toyota IQ is tartozik. A Toyota ötcsillagos minijébe rengeteg biztonsági extra került, első, egylépcsős légzsákok, oldal-, függöny-, valamint térdlégzsák, ez utóbbi csak a vezető oldalán. A hátsó fejtér mögötti légzsák funkciójára nem kaptunk Lipcsében választ, bár valószínűsítjük, hogy a hátsó szélvédő szóródó szilánkjaitól védhet.