Öreg dízel nem vén dízel, avagy mi lakik a toronyban

A dízelmotorok tüzelőanyag-adagoló szerkezeteinek sokféleségében – a kezdetektől a nyolcvanas évek első feléig – az volt a közös, hogy mindegyik gépészeti műremek volt a szó szoros értelmében, melyet hidraulika és pneumatika „támogatott”. Ezek a mechanizmusok egy „leckét” tudnak, azt, amire karjaik, vezérlőpályáik, röpsúlyaik determinálják. A dízelek üzemkészségének növelése, a kulcsraindítás, a problémamentes hidegindítás, a motorengedelmesség, gázfelvételi gyors reakció, a füstöléscsökkentés, a jellegzetes dízelzajcsökkentés az 1980-as években fokozottan előtérbe került. Elvárták a vevők, hogy a dízel elérje a benzinmotorok járáskultúráját. Mindezeken, elsősorban a befecskendezés igényekhez való illesztésével, lehetett javítani. Az évek során egyre sokrétűbb, egyre bonyolultabb lett az a feladat, melynek meg kellett felelniük; bonyolultabb lett mechanizmusuk, az adagolót „ellepték” a kiegészítő, korrigáló segédberendezések.

Az adagolószivattyúnak a szállítási, adagoláskezdeti, fordulatszám-emelési, leállítási jellemzőit – adott műszaki határokon belül – alakítani lehet, ezt nevezzük a rendszer igényekhez történő illesztésének.

Az illesztéshez mechanikus, illetve hidromechanikus, vagy hidropneumatikus vezérlésű rendszereknél az adagológyártó felkínálja az autógyártónak a karakterisztikaalakítás (korlátozott!) feltételeit.

Nem is a közelmúlt, hanem a már régmúltba nyúló műszaki kérdéseket elevenítünk fel. Később elmondjuk, mi adott erre apropót. Az adagolósok között is már kevesen profik ezekben a kérdésekben. Munka is alig akad, nem is vállalnak például Lucas EPIC-et (ahogy a benzinesek például K-Jetronicot), a vele való szöszmötölésre se idő, se pénz és lassan tudás sincs. A veteránok életre keltése, karbantartása ma megkívánja ezt a tudást. Nézzük át az adagolásfinomítás, az illesztés hajdani feladatait!