Apróságokon is múlhat az élet

Sajnos folyamatosan szembesülhetünk azzal, hogy a gépjárművekbe „másodrendű alkatrészként, tartozékként” kezelt csövek, alátétek, tömítések stb. már a járműgyártáskor nem kapják meg azt a minőségfelügyeletet, figyelmet, melyet bizony megérdemelnének. Néha maguk az autógyárak próbálnak spórolni euró-, vagy dollárcenteket, míg közben a közlekedésbiztonságra való háttér-kockázatelemzés nem történik meg, vagy eredményei nem ismertek, illetve néha a „szőnyeg alá söpörtek”.

Mielőtt rátérnénk a konkrét szakértői eset taglalására, tekintsünk vissza „ráhangolódásként” a közelmúlt egyes autóipari „kényszervisszahívás” okaira. Emberi életeket követelt, amikor a balesetet közlekedés közben a gyújtáskapcsolóban lévő kulcs elfordulása okozta. Menet közben leállt a motor, ezzel együtt pedig a kormány- és fékrásegítés mellett az aktív biztonsági berendezések (ABS, ESP) működése sem volt biztosított egy Chevrolet Cobalt típusú autóban. Az autó megpördült, és oldalról ütközött egy másik autóval, majd egy patakba zuhant

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.