Szinkrongépek I. rész

FIZIKAI ALAPISMERETEK

Az előző részben a villamos forgógépeket csoportosítottuk, illetve az egyenáramú gépekkel kapcsolatban említettünk néhány érdekességet, mindvégig gondosan kerülve a „villamos gépes szakkifejezések” használatát. Tettük mindezt azért, nehogy már a bevezető részben elveszítsük kedvünket a téma iránt és lemondóan legyintsünk: „Á, nem tudom én ezt megérteni”. Most azonban eljutottunk oda, hogy néhány, még a középiskolából megismert (esetleg azóta el is felejtett) fogalmat újra elővegyünk: ezek tisztázása nélkül nem tudunk továbblépni.

A villamos forgógépek működése (legalábbis azoké, amelyekkel foglalkozunk), a mágneses téren alapul, így az alapvető elektromágneses jelenségekkel és fogalmakkal meg kell barátkoznunk. Az első ilyen fogalom az indukció jelensége. Az indukció jelenségét Michael Faraday fedezte fel a XIX. század első felében, a villamos forgógépek működése is ezen alapul. Az indukciós jelenségeket két csoportra szokás osztani: van nyugalmi indukció és mozgási indukció. A villamos forgógépek működésének leírásához a mozgási indukciót fogjuk alkalmazni, így elsősorban ezzel foglalkozunk.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.