E10 botrány és hisztéria

A cikk a 2014. decemberi számában jelent meg, az akkor nyugat-európai bevezetést követően.
Olvasd legfrissebb cikkünket a témában!

 

BEVEZETŐ

Az EU előírja, a Kyoto-i egyezménynek megfelelően, hogy klímavédelmi okból a gázolajnak és a motorbenzinnek biokomponenst kell tartalmaznia. 2012-ben jelent meg az az EU-s irányelv, amely előírja, hogy az országonként az évente eladott motorhajtó anyagnak – benzinnek és gázolajnak – összesen mennyi biokomponenst kell tartalmaznia. Magyarországon a „Fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról” szóló, 343/2010. (XII. 28.) Korm. Rendelet szól erről, ennek is az 5. §18 Üzemanyagok kötelező bioüzemanyag-részaránya fejezete. Életbe lépett 2011. január 1-jén.

A jogszabály jelenleg kétféle 95-ös benzinminőséget határoz meg, az E5-öt és az E10-et. Korábban a benzin esetén 3,1, a gázolaj esetében pedig 4,4 százalék volt a megkövetelt energiaszázalék, ma mindkét tüzelőanyagra egységesen 4,9%. Mivel az EU felé a biokomponens-tartalomra vonatkozóan éves elszámolás van, így a MOL tud „sakkozni” az egyes tüzelőanyag-fajták biotartalmával, azokba kevert biokomponensek fajtáival.

A benzinbe etanolt és bio-ETBE (etil-terciel-butil-éter) vegyületet kevernek. Előállításuk nem olcsó, és az etanol energiatartalma 32%-kal kisebb, mint a benziné. Alig észrevehetően (1,5–2,0%-os) fogyasztásnövekedést is okoz.

A MOL benzinek (forrás a MOL honlapja):

Esz-95/E5: legfeljebb 2,7% (m/m) oxigéntartalmú (5% (V/V) etanoltartalmú) és legalább 95 kísérleti oktánszámú (RON) ólmozatlan benzin.

Esz-98/E5: legfeljebb 2,7% (m/m) oxigéntartalmú (5% (V/V) etanoltartalmú) és legalább 98 kísérleti oktánszámú (RON) ólmozatlan szuperbenzin.

Magyarországon a MOL az E10-es, tehát maximálisan 10 tf% biokomponens-tartalmú benzint nem forgalmazza, ma ez még nincs napirenden.

Lehetnek kutak Magyarországon is, ahol az E5-nél nagyobb biotartalma van a benzinnek, ezt a kútfejen fel kell tüntetni.

A gázolaj előírt biotartalmának eléréséhez például FAME (zsírsav metil-észter) vagy a követelményeket kielégítő más anyag keverőkomponenst adagolnak, ezzel a gázolaj a 4,9 energia%-ot eléri (elérheti), ez kb. 7 tf%-ot jelent. A gázolaj jele B7.

A NÉMET E10 BOTRÁNY

Guido Reinking, jeles német szakújságíró a közelmúltban blogjában az E10-es motorbenzinről írt. Emlékeztet arra, hogy amikor Németországban, vagy három éve már, megkezdték a forgalmazást, autós polgárháborús hangulat alakult ki. Polgári bojkottálási mozgalom alakult ki azon kutakkal szemben, ahol már E5-öt nem is lehetett kapni. A szenzációra éhes újságírók arról cikkeztek, hogy az E10 alkoholtartalma tönkreteszi az autókat, főleg a németeknek oly kedves veteránokat, legyenek azok oldtimerek vagy youngtimerek. És a biotartalom miatt még az esőerdők is pusztulnak… Visszhangzott tőle a média.

Mi még sehol sem tartunk az E10 bevezetésével, de már a mi újságíróink is kongatják a vészharangot: drágább lesz, motorromboló, és még többet is fog vele fogyasztani az autó. (A félreértések elkerülése végett: az E5 benzin számos régi autótípushoz nem ajánlott. Az E10 hatását fokozottnak vélték, ezért volt a nagy ellenállás. A szerk.)

Akkoriban Németországban típuslisták láttak napvilágot, hogy mely régebbi autóba (az újakkal nincs baj – hangsúlyozták) nem ajánlott a használata, mert például oldja a tüzelőanyagvezetékek gumitömítéseit, membránjait, de egyes fémalkatrészeket is megtámad. A német importőri szövetség, a VDIK és a BMW is számos modellnél tiltólistára tette az E10-et.

Guido Reinking úr elmondja, hogy akkortájt senki nem vette a fáradtságot, hogy alapos teszteket végezzen, csak csapták a zajt az E10 körül. A német „Oldtimer Markt” a 2014/7. számában közzétett cikke alapos vizsgálatról számol be. Motoralkatrészeket, karburátorokat, benzinvezetékeket, tartályokat vizsgáltak, kitéve a ma piacon kapható benzinfajtáknak. Az eredmény meglepő volt: alumíniumházakra, benzinvezetékekre az E5 károsítóbb hatású volt mint az E10, ami a vegyészeket egyáltalán nem lepte meg. Az „Oldimer Markt” az E10 használatát javasolja és azt, hogy ne váltogassák az E5 és az E10 tankolását.

Az elmúlt három évben lecsendesedett az E10 körüli vita. Sem a szervizek, sem autóklubok, sem az autógyártók – állapítja meg Reinking úr – ennek használatára visszavezethető hibákról nem számolnak be.

Forrás: Guido Reinking
greinking@craincom.de
Oldtimer Markt 2012/5
Oldtimer Markt 2014/7 „Drei Jahre E10 – eine Bilanz”
www-oldtimer-markt.de