Veterán autó árverési rekordok 2013-ban

Az elmúlt év veteránautó árverésén érték el minden idők legnagyobb leütési összegét, egy 1954-es Mercedes W 196 R Formula 1 versenyautóért 29,7 millió US dollárt fizettek.

A legnagyobb összeget eddig 2012-ben adták, a vevőnek 11,77 millió dollárt ért meg egy 1936-os Mercedes 540K Spezial Roadster. 2013-ban a legdrágább első 10 árverésre került modellért (6 Ferrari, 2 Mercedes, Bugatti és McLaren) összesen 130,4 millió dollárt fizettek ki vevőik. Összehasonlításképpen ez az összeg 2012-ben „csak” 86 millió dollárra rúgott. A 2013-as és a 2012-es rangsort alábbi táblázataink mutatják. Akik az autókban akarnak gyönyörködni, csak a típusnevet kell beírniuk a netes keresőbe és képek, albumok sorát tekinthetik meg.

A LEGDRÁGÁBB

A Bonhams aukciós ház a Goodwood Festival of Speed Sale alkalmával, 2013.

július 12-én bocsátotta árverésre a „00006/54” szériaszámú Mercedes-Benz W196R Formula 1 versenyautót és adta el rekord összegért, (áfával együtt) 20 896 800 fontért. Ez az egyetlen példány, mely magánkézben van, a többi meglévő példányt gyári, illetve intézmények múzeumai birtokolják.

Az árverésre került példány a legsikeresebb „túlélő”, Juan Manuel Fangio ezzel nyerte 1954-ben a német és az Európa GP-t a Nürburgringen, majd folytatásként megnyerte a Svájci GP-t a berni Bremgarten pályán.

Ez az első, a Mercedes mérnökei által konstruált versenymotor, mely desmodromic szelepműködtetésű és mechanikus benzinbefecskendezős. Konstrukciós őse a DB 600 jelű motor, melyet a II. Világháborúban használt Messerschmidt Bf 109 vadászgépekbe építettek. A 2,5 literes motor soros, 8 hengerű szívómotor, maximális teljesítménye 290 LE 8500 min-1 fordulaton. A W196R maximális sebessége 275 km/h, tanktérfogata 220 liter.

Fotók: címkép - AP Photo/PA, Dominic Lipinski, a többi kép NszI