Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2020. augusztus | Olvasson bele!

Ne a motor hajtson, a lendület vigyen!

Amikor a gépjármű fogyasztásának csökkentése kerül szóba, természetesen a motor fogyasztásának csökkentésére – hatásfokának növelésére – gondolunk. Egyáltalán helyes az, hogy a gépjármű fogyasztásáról beszélünk?

A gépjármű tüzelőanyagtartályában, A-ból B-be eljutva, x liter motorhajtóanyaggal lesz kevesebb. Ha tankolunk, az autó tartályt töltjük fel. A motorról szó sincs ilyenkor. Ezzel – beismerem - kissé suta okfejtéssel a bemutatandó műszaki újítás felvezetéséhez szándékozom támpontot adni. A cél eléréséhez vezető úton az autó menetállapot sorozaton megy át, a menetellenállások leküzdéséhez kell a tüzelőanyagban tárolt energia. Az, hogy „menetállapot sorozat” sok mindent jelent: áll az autó, elindul, gyorsul, állandó sebességgel halad, lassul. Eközben emelkedőre megy fel, lejtőn ereszkedik, araszolva megy, meg kell állnia stb. A motor munkájára, ha menni akarunk, szükségünk van, de – mint a menetállapotok felsorolásánál láttuk – van, hogy még a menet során sincs.

Az autó fogyasztáscsökkentésének – és ez nem csak a motor hatásfokát illeti – ez a lényege. Csak akkor kérjünk a motortól munkát, amikor az valóban szükséges. Ne járjon a motor akkor, amikor nem hajt hasznot.

A stop/start rendszernek is ez a lényege. Erősen gátolt városi forgalomban, akár perces várakozás alatt, mely elég gyakori, feleslegesen jár a motor. Célszerű ilyenkor leállítani. Ma már a stop/start rendszerek minden tekintetben kifinomultak, az újraindítás rendkívül gyors és szinte észrevehetetlen. Ehhez a feladathoz „felnőtt” az indítómotor, strapabírását erősítették és az akkumulátor is bírja. A stop/start elektronikus irányítását természetesen minden okosságra megtanították, tudja mikor szabad leállítani a motort és mikor nem, hiszen akkumulátortöltésre, fűtésre, klimatizálásra stb. kellhet a motormunka.

A Bosch statisztikai felmérése azt mutatja, hogy átlagos „fuvarfeladatban”, az autók mindennapos menetidejében 30%-ot is elérhet, amikor a motornak nem kellene járnia.

hirdetés

A Bosch cég, melynek a stop/start rendszer kifejlesztésében és bevezetésében elévülhetetlen érdemei vannak, az alapötletet továbbfejlesztette. Ha valaki tempomattal autózik, bizonyára érzékeli, hogy mikor ad rá az automatika gázt és mikor vesz el. Kis lejtőn, lehet, hogy a beállított sebességet kifutva is tartja. Erre mondja a német, hogy vitorlázik ilyenkor az autó. Így van ez akkor is, nem tempomattal való utazásnál, ha üresben, vagy motorfékkel kifutunk, mert látjuk magunk előtt az ezt indokolttá tevő forgalmi szituációt. Ha a lejtő vagy a lendület tud vinni – mondja a Bosch – a motor álljon le!

Erre fejlesztette ki és ajánlja a gyártóknak a „Start/Stopp-System mit Segelmodus” funkciót a Bosch.

A címkép eredeti Bosch grafikája azt emeli ki, hogy ha nem motorfékkel „vitorlázunk”, hanem szabad kifutással, akkor messzebbre jutunk, miközben nem fogyasztunk tüzelőanyagot, nem bocsátunk ki széndioxidot és nem szennyezzük a környezetet.

A Bosch kiszámolta, hogy ezzel az intézkedéssel Németországban mennyi CO2 kibocsátás csökkenést lehetne elérni. Itt a számítást nem részletezve, a „vitorlázás” révén 30 ezer tonna széndioxid kibocsátás csökkenést hoztak ki eredményül.

Megjegyzésünk. Amikor világcégek marketingesei új technikai megoldást, fejlesztést harangoznak be, nem a technikai részletekben való elmélyülésre fordítják a hangsúlyt. A közlemény célja sem az, hogy mindent tisztázzanak, a hírt sem autómérnököknek szánják. Így óhatatlanul nyitott kérdések maradnak azokban, akik szeretnék a dolgot teljesen megérteni. Nézzük jelen esetünket, a „vitorlázást”!

Hagyományos tengelykapcsolóval szerelt esetben, motorféküzemben nem lehet leállítani a motort, mert a kerekek forgatják. A gázolaj vagy benzinbefecskendezést a rendszer ilyenkor megszünteti. Ha elektromos vezérlésű a tengelykapcsoló, akkor, ha nem lépünk rá a gápedálra (ez van a tempomatnál is) a tengelykapcsolóval megszüntetjük az erőfolyamot és a motort leállíthatjuk. A mai kéttengelykapcsolós váltók (ha megkérik őket) motorféküzemben kiemelik mindkét kuplungot és így a motor alapjáraton jár (de jár!) Ha azonban a motor nem forog, nem lehet a generátorral tölteni az akkumulátort, pedig ekkor energiatakarékos. Ha a motor nem forog, nem megy a klímakompresszor sem. Kérdés továbbá az emissziótechnika üzemkészsége is, hiszen kihűlhet. Reméljük előbb, utóbb megismerhetjük a részleteket is. 


Kapcsolódó dokumentum:


9-10


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés