Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2020. július | Olvasson bele!

A transaxle hajtáselrendezés

Néhány autósújságban és veterános honlapon a közelmúltban rövid hír jelent meg: az Alfa Romeo Alfetta 40 évvel ezelőtt került piacra. Az autó konstrukciójának különlegessége az a „transaxle” (áthelyezett kardántengelyű) névvel illetett hajtáselrendezés volt, mely, mint említik, itt jelent meg először.

Ebben az elrendezésben a motor elöl a tengelykapcsolóval, a váltó pedig a haránthajtással és a differenciálművel hátul. Vagyis a kardántengely nem a sebességváltó és a haránthajtómű (differenciálmű) között van, hanem a tengelykapcsoló és a haránthajtómű (differenciálmű) között. Egyes szerkezettani besorolások a középmotoros elrendezést is ehhez a csoporthoz rendelik, ha a tengelykapcsoló a motoroldalon, a váltó pedig a hátsó, a hajtott tengely másik oldalán foglal helyet, a haránthajtómű és a differenciálmű a kettő között van.

Az elrendezés előnye, hogy a tengelyenkénti tömegelosztást a kedvező fele-fele arányba viszi el, járulékos előnye pedig, hogy a kardántengelyt csak a motornyomaték terheli. Ez az építési mód verseny- és sportkocsiknál hoz jelentős előnyt. Hátránya lehet, hogy merev hidas rendszernél nagyon megnöveli a hídtömeget. Ha független kerékfelfüggesztést alkalmaznak, vagy De-Dion konstrukciót, a probléma már nem jelentkezik.

hirdetés

Az Alfa Romeo mintegy 20 évig alkalmazta ezt a konstrukciót egyes szériagyártású modelljeinél. Az Alfetta limuzin 1972–1984 között készült. Az Alfetta az ’50-es évek hasonló nevű Alfa Romeo versenyautójának névtovábbvivője, melyet a hasonló hajtáselrendezés indokolt. Az Alfetta-utód Alfa 90 (1974-től), a kis Giulietta (1977-től), az Alfa 75 (1985-től), az SZ és RZ (1989-től, illetve 1992-től) ugyanilyen hajtású volt. Az egyik legutóbbi modellnél, a 8c Competizione sportkocsinál is hátul van a váltó. A kardántengely tolócsőben fut.

A híradások egy része nem szigorúan az Alfettához köti ennek a hajtásrendszernek az eredetét. A technikatörténet az első ilyen sorozatgyártású hajtáselrendezést a Škoda Popular 1934-es modelljénél tudja, majd a Škoda Rapid, Tudor és az 1101 áll be a sorba. A Vittorio Jano tervezte Lancia Aurelia 1950...58 között kapott ilyen hajtást. Az elrendezés alkalmazásának úttörője a De Dion Bouton volt 1898 és 1910 közötti években. Csonka János 1908-ban épített egy ilyen erőátvitelt. Terjedelmes az ilyen konstrukciójú autók névsora, köztük van a Ferrari (330-a típus 1963-ban), Maserati, Porsche, Chevrolet, Aston Martin és az újabbak közül például a Lexus, a Mercedes-Benz AMG, Nissan GT-R.


Kapcsolódó dokumentum:


56-57


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés