Komfortérzet, műszaki minimum és a specialisták igényszintje

Amikor ordít az ügyfél, és mindenki „sarlatán”, „lenyúlós”, „sumákol” és teljes a metamorfózis, ezekben az élethelyzetekben előjön egy régóta ismert érzet, amiről még sosem írtunk, mert mindenki tudja, érti, de tényszerűen nem taglaltuk még részleteiben. Az autószervizek világában magától értetődő szolgáltatás, hogy a munkafelvétel és az átvizsgálás után az ügyfél részletes „állapotfelmérő” vagy „diagnosztikai” jelentést kap az autójáról. Ezek a dokumentumok gyakran hosszúak, tele vannak szakmai szavakkal, és adott probléma esetén egy laikus felhasználó számára sokadik olvasatra is végzetes állapotot sugallhatnak, de elsőre biztosan. Az ügyfél pedig többnapos metamorfózisba esik: vajon tényleg ennyire rossz a helyzet? Messze nem mindegy, hogy az ügyfél azt gondolja, hogy „nagy baj van”, mintha csak megértetik vele, hogy „korrekt és alapos karbantartásra van szükség”. Cikkünk mind a szervizeknek, mind pedig az ügyfeleknek szól.

A „litániák” lényege kettős. Egyrészt a műhely szeretné megindokolni, miért kell többletidőt, anyagot, ennek nyomán pedig költséget felszámolnia, másrészt nyomást gyakorol az ügyfélre, hogy – leginkább szakmai okok miatt – ne spóroljon a pluszmunkán. A drámai hangvétel arra ösztönöz, hogy az ügyfél inkább vállalja a nagyobb kiadást, nehogy „átessen a padlólemezen” vagy „évek múlva menthetetlenül elrohadjon”, vagy „nemsokára teljes motorcserés legyen az autó”. Az ijesztgetés panelei ismerősek: „terjedelmes korrózió”, „a gyári bevonat alatt tovább terjed a rozsda”, „pluszmunkák nélkül nincs értelme a javításnak”. Papíron mind igaz lehet, a stílus mégis túlzó.