A gyorshajtás ára
Gyorshajtásról, mint köztudomású, akkor beszélünk, ha a szabályok által előírt sebességet a gépkocsivezető nem tartja be, azt túllépi. Az ilyen esetekben előfordulhat, hogy kanyarodáskor kisodródik, vagy oszlopban haladáskor ráfut az előtte haladó járműre, azaz nem mellesleg nem tartja be a szükséges követési távolságot sem. Gyorshajtás az is, ha lakott területen belül a kijelölt gyalogátkelő helyet a megengedett sebesség több mint 50%-ával közelíti meg, illetve ha az út- és látásviszonyokat figyelmen kívül hagyva növeli a veszélyforrást.
A biztonságos közlekedés elsősorban erkölcsi kérdés: betartom a szabályokat, vagy sem! Az elemzések azt igazolják, hogy a balesetek 98%-a a gépkocsivezetők hibájából vagy a közlekedés úgynevezett emberi tényezője miatt következik be. A szabálysértések miatt sok a halálos baleset! Ez év január 9-én és 10-én például három karambolban 8 személy vesztette életét! A legnagyobb veszteséget a kioltott emberéletek jelentik. Borzasztó, de fel kell tenni a kérdést: Mennyi egy emberi élet értéke? A HVG 2020. május 13-án megjelent elemzésében 2,5 milliárd Ft-ról ír. Ha ennyire szikáran vizsgáljuk a kérdést, akkor rögzíthetjük: a halálos balesetekkel a magyar gazdaságnak okozott kár évente több mint 1000 milliárd Ft. Az érintett családok fájdalma pedig végtelen.