Vita a vezetéstámogató rendszerekről, avagy figyelni kéne, hogy figyelünk-e

Vajon igazságos-e, hogy a sofőrök továbbra is korlátlanul felelősek az általuk vezetett járműért, noha egyre nagyobb szerepet játszanak a haladás során a vezetéstámogató rendszerek? – az európai autós közgondolkodásban egyre gyakrabban vetődik föl ez a kérdés. Alaposabb megértéséhez érdemes ismernünk azt a döbbenetes adatot is, hogy az űrkutatás nagyjából hetvenéves története során eleddig körülbelül feleannyi emberáldozatot követelt, mint az önvezető autókkal folytatott kísérletek. Arra vonatkozóan, hogy a félautomata megoldások bevezetése milyen tragikus következménnyel járt, nincsenek ugyan adatok, de szerepük, státuszuk meglehetősen megosztó.

Az ENSZ–EGB járművekkel kapcsolatos szabályokat harmonizáló világfórumán nemrégiben indokoltan fogalmaztak meg tehát aggályokat, amikor fölvetődött annak lehetősége, hogy több vezetési feladatot automatizálhassanak az úgynevezett DCAS-vel (DCAS – Driver Control Assistance Systems, vezetéstámogató segédrendszer, a 2. szintű vezetési asszisztensrendszerekre használt kifejezés). Ez lehetővé tenné, hogy a vezetéstámogató rendszerek önmagukban kezdeményezzenek manővereket, például automatikus sávváltást hajtsanak végre, a vezető beavatkozása vagy megerősítése nélkül. Persze, baleset esetén a vezető maradna felelős.