Az ember felel a klímaváltozásért

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) legújabb jelentésének a klímaváltozással kapcsolatos szakmai eredményeket részletező első részét 2013. szeptember 27-én Stockholmban mutatta be.

Az IPCC Ötödik Értékelő Jelentésének részét képező „Fizikai Tudományos Alapok” című tanulmány elkészítésében közel 250 kutató vett részt. A nyilvánosságra hozatal előtt a kormányok képviselői megvitatták annak rövid összefoglalóját, amely a több száz oldalas jelentésből a lényeget emeli ki a döntéshozók számára. Az állításokat a kormányoknak egyenként és teljes konszenzussal kellett elfogadniuk.

Az 1988-ban elfogadott első jelentéshez képest a mostani már 95%-ot meghaladó bizonyossággal erősíti meg a tényt, hogy az emberi tevékenység áll az 1950-től napjainkig megfigyelt globális átlaghőmérséklet-emelkedés hátterében. Az új jelentés megállapítja, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása változásokat okoz az óceánokban, hatással van a jégsapkákra, a gleccserekre, a bioszférára és az éghajlati rendszer egyéb elemeire. A fenti elemek több ezer év alatt sem mentek keresztül olyan példátlan változásokon, mint az utóbbi néhány évtizedben. A klímaváltozás mértékének korlátozásához a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős és tartós csökkentésére volna szükség.

A jelentés fő megállapításai:

– A globális felszíni átlaghőmérséklet 0,89 °C-kal növekedett 1901 és 2012 között. Az elmúlt három évtized mindegyike melegebb volt, mint az azt megelőző évtizedek 1850 óta. Az északi féltekén, az 1983–2012-ig tartó időszak valószínűleg a legmelegebb 30 éves periódus az elmúlt 1400 évben. A 21. század első évtizede volt a legmelegebb az összes közül.

– 2016–2035-re a globális átlaghőmérséklet valószínűleg további 0,3–0,7 °C-kal 
fog növekedni, 2081–2100-ra pedig várhatóan átlagosan 1,5–2 °C-kal is meghaladhatja az iparosodás előtti szintet. Ennek mértéke nagyban függ a jövőbeli üvegházhatású gáz kibocsátás mértékétől.

– 1950 óta nagy bizonyossággal csökkent a hideg napok és éjszakák száma, míg a melegeké globális átlagban nőtt. Európa nagy részén, Ázsiában és Ausztráliában nagy bizonyossággal nőtt a hőhullámok gyakorisága.

– A tengerszint-emelkedés mértéke a 19. század közepe óta nagyobb, mint az előző két évezredben. A globális átlagos tengerszint 1901 és 2010 
között hozzávetőlegesen 19 cm-rel emelkedett az óceánok felmelegedése, illetve a gleccserek és jégtakarók olvadása miatt. 1993 és 2010 között a folyamat felgyorsult, s várhatóan a 21. században meg is marad a gyorsuló tendencia.

– A tengervíz savasabbá vált az iparosodás óta, melynek oka a megnövekedett szén-dioxid-kibocsátás. A folyamat várhatóan a 21. században is folytatódik.

– Nagyon valószínű, hogy ebben az évszázadban az Északi-sark jégsapkája tovább vékonyodik és zsugorodik.

– A melegedés következtében a globális hidrológiai ciklusban a 21. században fellépő változások területenként eltérőek lesznek. A csapadékban szegény és a csapadékos területek, valamint évszakok közötti különbség fokozódik, eltekintve néhány regionális kivételtől.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) mérései alapján, Magyarországon 1901 óta 1,08 °C-kal növekedett az évi átlaghőmérséklet, ez meghaladja a globális növekedés mértékét. A legutóbbi harminc évben a nyarak közel 2 °C-kal lettek melegebbek, gyakoribbá és tartósabbá váltak a hőhullámok. Összességében a várható magyarországi klímaváltozás a hőhullámok gyarapodásával és a jelenleginél szélsőségesebb vízjárással, szárazodásra, aszályra, árvízre, belvízre vezető csapadékkal jellemezhető. A magyarországi éghajlat megfigyelt és várható változásai alapvetően befolyásolják a kiemelten fontos természeti erőforrásokat, így a vizeket, talajokat, erdőket és a biológiai sokféleséget.