Szűkebbre illesztett motoralkatrész

A járműgyártók az autók szinte minden főegységénél, így a motoralkatrészként tekintett motorolajoknál is további tüzelőanyag-megtakarítási lehetőségeket keresnek. Az elektromos hajtás térnyerése a járműhajtásláncokban a címlaptémák közé került. Az elektromos töltési hálózatok és az akkumulátorok fejlesztésére fordított beruházásoktól nem várható gyors áttörés, becslések szerint 2035-ben a gépjárművek 80%-ában még megtaláljuk a belső égésű motort. A villamos hajtású és üzemanyagcellás járművek eladása várhatóan 2035 után gyorsul majd fel, de az eladott járművek mintegy 60%-át még 2050-ben is – jellemzően plug-in hibridekben és hagyományos benzinmotoros hibridekben – belső égésű motor is hajtja. Ezen adatok ismeretében érthető, hogy a belső égésű motorok tüzelőanyag-hatékonyságának további javítása a járműgyártók kiemelt fejlesztési céljai közt szerepel.

A fejlesztési stratégiák egyik sarokpontja a kisebb viszkozitású motorolajokkal elérhető kisebb hidrodinamikus súrlódás.

A fejlesztők és a konstruktőrök borotvaélen táncolnak: az egyre kisebb viszkozitású kenőanyagoknak az egyre növekvő hőterhelés és az egyre hosszabb szervizciklusok mellett is biztosítaniuk kell a motor védelmét a kopással szemben. Az olajokat a folyási tulajdonságaik alapján osztályozó SAE J300 szabványt megjelenése óta rendszeresen felülvizsgálják. Látható, hogy a járműipar szereplői eltérő mértékben és módon alkalmazzák a kisebb viszkozitású motor- és hajtóműolajokban rejlő üzemanyag-megtakarítási lehetőségeket. Az Észak-Amerikában napjainkban használt ILSAC GF-5 és API SN minősítések a SAE 0W-16-os és a fölötti viszkozitási osztályokra épülnek, míg az Európában elterjedt ACEA minősítések (valamint az ezekre épülő gyártóművi jóváhagyások) jelenlegi kiindulási pontja a SAE 0W-20 osztály.