VW Clever Repair

A VW-konszern az Automechanika szakvásár állandó kiállítója. Nincs is ezen mit csodálkozni, mint írtuk azt már lapunk „Aktuális” rovatában, mert a szervizszolgáltatás, az alkatrészeladás, minden, ami az autó eladása után pénzt hoz, az a VW-nek is jelentős bevételt eredményez. A VW (szerviz)szolgáltatásait már régen nem csak márkaszervizeinek kínálja, vegye-vigye, aki megfizeti. A kiállításon nagy figyelmet kaptak idén is a környezetbarát, anyagfelhasználás-csökkentő, energiakímélő és így kisebb CO2-kibocsátással járó technológiák.

Az úgynevezett „Smart Repair” technológiákat, tehát a kis sérülések kíméletes, a környezetterhelést nem növelő és jelentős mértékben költségkímélő javítását a VW már több éve kínálja (talán elő is írja szervizei számára). Ide tartoznak a kis karosszériasérülések, az üvegsérülések, a műanyag elemek sérüléseinek javítása, a fényszóróburkolatok, kárpit és bőrhuzatok javítása. (Ismert ez kedves olvasóinknak, hiszen az Autótechnika kiemelten fontosnak tartja, hogy az autójavításban ezek a technológiák egyértelműen elfogadottak legyenek.)

A Volkswagen ezen technológiákat „Clever Repair” néven hirdeti, mely okos, értelmes javítást jelent.

Az alumínium karosszérialemezek kihúzatása volt idén a javítási bemutató egyik fókuszpontjában. A VW AluRepair-System VAS 6326 készlete mellé természetesen tanfolyamot is kínálnak. Két fényképen mutatjuk be az eszközt.

Másik újdonságuk az ablak-gumitömítések javítókészlete (Universal-Lippenspacer). A javítókészlet gumiprofiljai az ablakok gumitömítései sérülésének helyén váltják ki a sérült eredetit, így nincs szükség a teljes cserére. A VW sajtófotói érzékeltetik a javítás lényegét.

A műanyag elemek javításához – melyet kiemelten ajánlanak – a VAS 6601 készletet mutatták be. A régóta ismert javítási technológiát tökéletesítették, minden műanyagfajtához adják a hegesztőpálcákat. A javítási idő 30 és 60 perc közötti időigényű, utána azonnal kittelhető, lakkozható.

(NszI)