Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2019. október | Olvasson bele!

Egy márkafüggetlen javító szemszögéből - Az esélyek egyenlő(tlen)sége javítók és javítók között

A kilencvenes évek elejétől a javítószektor markánsan két csoportra szakadt, márka- (elkötelezett) javítókra és függetlenekre. Azóta jelentős érdekellentétek gátolják a szakma egységes érdekképviseletének megteremtését. Elemzésemben pontokba foglalom az általam kritikusnak ítélt problémaköröket.

1. A többségében márkajavítóhoz kötődő gyári alkatrész forgalmazás extraprofithoz juttatja a márkakereskedéseket. Elfogadhatatlan, hogy a karambolosjavítási számlák átlagos 70%-os anyagtartalmának kis- és nagykereskedelmi árkülönbözetének nagyobb része az alkatrész-közvetítőnél, a márkaszerviznél realizálódik. Ez a szabályozatlanság az elmúlt 20 évben sok milliárdot vett el a független javítóktól, s gazdagította – megítélésem szerint jogosulatlanul – a márkajavítókat. Ha határon kívül, tőlünk nyugatabbra vásárolok, és javítóként beregisztráltatom magam, az ottani rendeletben előírt kedvezménnyel szolgálnak ki. Nálunk miért nem? Kapok, amit kapok, néha kedvezményt is, amit egyébként bárki megkap, örüljek neki!

2. A javítói óradíjak nem gazdasági szabályok szerint képződnek, hanem a biztosítók direktívái szerint. Ott pedig a megkülönböztetés olyannyira döbbenetes, hogy egy óradíjalku alkalmával saját szememmel láthattam (nagy biztosítóról van szó), hogy nyilvántartásukban elkülönített táblázatban kezelik a különböző érdekcsoporthoz tartozó javítókat. A márkajavító miért esik megkülönböztetett elbírálás alá?

3. Diszkriminatív megkülönböztetések vannak a biztosítói felügyelet alatt ténykedő kárfelvevői gyakorlatban is. A függetlennek aposztrofált kárszakértők addig kapnak megrendelést az egyes biztosítóktól, ameddig azok egyedi elvárásaiknak eleget tesznek. Így aztán ahány biztosító, annyiféle kárszakértés, ügyelve mindazon elvárások betartására, amelyeket számukra az egyes biztosítók meghatároztak. De elgondolkoztató azon javítói csoportok előnyben részesítése is, akik önálló, saját kárfelvételezési jogosultságot kaptak. Az elmúlt évben több mint 200 vállalkozásnak tartottam bemutatót az alternatív környezetbarát technológiákról. A sajátjogú kárfelvételezéssel rendelkezők így érveltek: „ameddig én veszem fel a kárt, addig mindent kicserélek, egy kalapácsütést sem vagyok hajlandó tenni”. Ennyit a szakmaiságról, környezetvédelemről, költségkímélésről, biztosítói szemléletről az egységes kárfelvételezési gyakorlatról. A biztosítási díjakból erre is telik!

4. Az előzőből adódóan: meggyőződésem, hogy objektív kárfelmérés csak a kárszakértők független szakmai felügyelete alatt valósulhatna meg. Csak ez biztosítaná a kárrendezés befolyásolatlan érdekmentességét, mely jogos elvárás mind ügyfél, mind javító, de még a biztosító részéről is ennek kellene lennie. Ennek gyakorlatban is létező formációjával találkoztam Kanadában, ahol néhány napot eltölthettem egy ottani kárfelvevő irodánál. Az iroda nem biztosítói, hanem szakmai felügyelet alatt működött, a kárfelmérő adatlap pedig nem tartalmazta a megrendelő biztosítótársaság megjelölését. Ilyen egyszerűen tették objektívvé és egységessé a kárfelmérést!

hirdetés

5. A biztosítók és beszállítók egységes érdekérvényesítésének (együttműködésének?) jó példája az elmúlt évi fényezőanyag-árváltoztatás. A tavaszi Fényezési Tanács alkalmával az AZT ajánlás alapján (az egyes importőrök áremelése eredményeként) a javasolt 8% helyett 4%-ot hagytak jóvá. Az ezt követő rendkívüli ülést ezzel kapcsolatosan hívták össze, de erről még nem tárgyaltak. Az érintettek többsége meg sem jelent! A rendes őszi ülésen (2009. október 9-én, amelyet már az AUDATEX-infó nem is jelenít meg) viszont megszavaztak 6%-os fényezőanyag-árcsökkentést. Ha valaki kíváncsi, nézze meg az importőrök ez időszakra eső árváltozásait. Én megnéztem: 0%. Az ülésen egyetlen egy szakmai érdekképviselet sem vétózott! Miért? Az elmúlt évben tehát lenyomtak 10% fényezőanyag-csökkentést a szakma torkán!

6. Különös a biztosítók érvelése a magas alkatrész- és fényezőanyagárak miatt. 6 évvel ezelőtt készítettem egy tanulmányt az akkor még regnáló Autóplusz újság felkérésére. 12 db karambolosautó javítási kalkulációját hasonlítottam össze a hazai AUDATEX-kalkulációkkal. A számlák végösszege szinte egy az egyben, forintra azonos volt, csupán az anyag- és fényezőanyagár volt 40–50%-kal nagyobb a mi kalkulációinkban. A számlák végösszegének azonossága folytán természetesen a munkabérek terhére! Azóta ezek a paraméterek sajnálatosan alig változtak A biztosítóknak bizony ezt is számba kellene venniük érveléseikben!

A kötelező gépjárműfelelősség-biztosítást érintő, április 1-ji szabályozás nem más, mint a torzszülött működés konzerválása, a lényegi változtatás kikerülése. Lényegében a márkajavító változást remél munkaellátottságában, míg a biztosítók jegelni szeretnék az eddigi, értéken aluli kárkifizetéseiket, s mindeközben a kártörténet harmadik szereplőjét, az autóst regulázzák. Ahhoz, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, valóban új szabályozásra lenne szükség.

1. Az ismételt forgalomba helyezés verdiktjének kimondása nem várható el technikai háttérrel abszolút nem rendelkező biztosítóktól, avagy szakértőktől, de még a vizsgálóállomásoktól sem, mivel nem rendelkeznek a rendeletben megjelöltek futómű, karosszériaváz-geometria stb. mérésére alkalmas eszközökkel. Ezt követően előre vizionálható a kárszakértők üldöztetése, akik ezen rájuk rótt hálátlan feladattal jelentős többletterhet és költséget raknak a károsultak nyakába.

2. Elfogadhatatlan, hogy a márkajavítói lobbi a szabadversenyt korlátozó intézkedésekkel kívánja a fekete- és szürkegazdaság szereplőit kiszűrni. Ennek nem lehet alanya ezen rendeletben hátrányos helyzetbe hozott, kárt szenvedett autós! Végre be kellene látniuk, hogy az ügyfelek javítójukba való beterelésére egyre kisebb esélye van a mesterségesen kreált „kötelező útvonalak” kijelölésével, úgy, mint a félretájékoztatásnak, pl.: garanciaelvesztés, ha autóját nem ott javíttatja, vagy szakszerviz megjelöléssel úgy hogy sem karosszéria-, sem fényezőműhellyel nem rendelkezik, és mindent alvállalkozóval végeztet kiemelt óradíjért, amelyet a biztosítók simán elfogadnak!
Az ügyfélszerzés hatékonyságát egyre inkább a tisztességes, ár-érték arányos, minőségi szolgáltatás determinálja. A „sufni tuning” kigolyózásának ez a rendelet nem lehet az alternatívája!

3. Biztosítói oldalról az autósok 20 év után végre jogosultak lennének a valós kár megtérítésére. Objektív szakmai kárfelmérés alapján, valós átlagos magyarországi óradíjakkal kiszámolva, s szabad akaratukból a versenyszabályok betartásával működő vállalkozás megválasztásában. Az autós nemcsak azért köt felelősségbiztosítást, mert kötelező, hanem azért, hogyha kár éri, ezen jogosultsága alapján – különösen felelősségi kár esetén – kárát tisztességesen megtérítsék, akár javíttat, akár nem!


Kapcsolódó dokumentum:


66-67


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés