Continental, ahol a fejlődés készül
A nemzetközi autóipari óriásbeszállító hazánkban Nyíregyházán, Szegeden, Vácott, Makón, Budapesten, Veszprémben működtet gyártóegységeket. Írásunkban a konszern utóbbi két gyárának tevékenységprofilját törekszünk bemutatni.
A Continental Ultracap nevű új fejlesztése a start-stop rendszerrel felszerelt gépkocsik motorjának automatikus újraindítását teszi biztonságossá, a képen látható alumíniumházas szuperkondenzátor kisütésével
Előzmények
Budapesten, 1989-ban a Remix és a Telefunken, Remitel néven alapított vegyesvállalatot, amely 1994 óta Temic Hungary Kft. néven működik és 1995-ben került Daimler tulajdonba. 2002-ben vásárolta meg a Continental AG a Temic vállalatcsoportot a Daimlertől.
Veszprémben az 1993-ban ITT Automotive Hungary Kft. néven alapított vállalat 1998-tól Continental Teves Magyarország Kft-ként folytatta munkáját. Tavaly a Contnental erősíteni kívánta magyarországi piaci pozícióit, ezért egy társaságba integrálta két hazai autóipari divízióját: a Budapesten működő Temic Hungary Kft-t és a veszprémi Continental Teves Magyarország Kft-t. A nemzetközi autóbeszállító világcég egyesített hazai vállalkozásának új neve Continental Automotive Hungary Kft-re változott 2011. november 1-én.
A német anyacég 1995-ben, a Continental Automotive Systems néven különítette el a 140 éves gumiipari birodalom autós profilját, mely később az ATE Temic, Motorola, Siemens VDO, Schaeffler cégekkel egészült ki.
Ma, a Continental Automotive Hungary Kft. gyárai autóipari részegységeket és mikroelektronikai áramköri modulok gyártását végzi a járműelektronika majd minden területén. Így a Chassis & Safety (Futómű és Biztonsági Egységek), Powertrain (Hajtómű) és Interior (Utastér) divíziókban is. Termékeik ma a világ 46 országának autókínálatában futnak.
A hibrid hajtás CO2-csökkentésének eszközei és határai
A budapesti gyár termékpalettájában fékrendszerek, komfort- és karosszériaelektronikák, elektronikus menetstabilizáló rendszerek, hibrid meghajtórendszerek elektronikai vezérlőegységei, alváz-elektronika, olajöregedésjeladók szerepelnek. A 22 éve működő budapesti gyár 1700 alkalmazottat – köztük 300 mérnököt – foglalkoztat jelenleg.
A 19 éve működő veszprémi gyár több mint 1450 munkatársa elektronikus fékrendszerek gyártásával és fejlesztésével foglalkozik. Elektronikus vezérlésű fékrendszerek – ABS, ESC – és azok komponenseinek fejlesztésén és tesztelésén 260 mérnök dolgozik. Utóbbiak munkáját harmadik éve tesztpályája is segíti.
Hajtásfejlesztési politika
Ütközéskor, a villamos gépkocsikon kitüntetett jelentőségű a nagyfeszültségű akkumulátor hálózatról való lekapcsolása. Képünk az erre kifejlesztett rendszer elemeit ábrázolja
Napjainkban a világ népességének több mit 52 százaléka városlakó. Közülük 27, 10 milliónál népesebb megaváros. A számuk 2050-ig 45–50-re fog növekedni. Széttelepítésükre gondolni sem lehet, mert ezek a városok a világgazdaság növekedésének motorjai. Bennük a helyhiány és a forgalmi torlódások növekedésére kell megoldásokat kifejleszteni, az egyéni és a tömegközlekedésben egyaránt.
A villamos hajtások alkalmazását megfelelő áron elérhető, megfelelő technikát kifejlesztésével kell bővíteni. Egyebek között, a legalkalmasabb megoldások szabványosításával.
A személygépkocsik villamos hajtásához a konszern teljes körű termékkínálatot fejlesztett ki, és ezek továbbfejlesztéséhez megfelelő potenciállal rendelkezik.
A belső égésűről a villamos hajtásra való átmenet, prognózisalapú hajtásmenedzsment-koncepcióra épül. A koncepció a mechanikai-, a termikus- és a villamosenergia-felhasználás közös optimumára épül, amely a gazdaságosság, a környezetvédelem és a klímavédelem céljait egyesíti.
Előadójuk, egy idei konferencián, a következőkben összegezte a konszern fejlesztési törekvéseit. 1. A kisebb károsanyag-kibocsátásnak a villamos hajtás a kulcsa. 2. Hibrid hajtásokban, a klimatikus hatások csökkentése érdekében a belső égésű motorok hatásfokát tovább kell növelni. 3. Bár hibrid haszonjárműveken a belső égésű motoroknak még nincs nélkülözhető alternatívája, az akkumulátorok mérete felsővezetékes áramellátással jelentősen csökkenthető. 4. Ezért a hajtórendszerek fejlesztésében 2020-on túlmutató célokat kell kitűzni.
A forgalombiztonsági eszközök kapcsolati rendszere
Ütközés elleni védelem
Az ütközés elleni védelem a passzív és az aktív védelem egyesítésére épül.
Passzív védelem. Mint ismeretes, a passzív biztonságnak a biztonsági öv és a légzsákok a legfőbb eszközei. A hatásos védelemhez a légzsákot a lehető leggyorsabban és a legbiztonságosabban kell felfújni. A kísérletek azt mutatták, hogy a jármű vázához csavarozott vezérlőegységbe az ütközés keltette zaj, a járművázon keresztül minden más jelátvitelnél korábban jut el a testzajérzékelőhöz. Így, annak jelével a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban kezdeményezheti a légzsák felfújását végző gázpatron begyújtását. A begyújtást követően pedig a légzsákot kitöltő gáz fejlesztését.
Moduláris felépítése és skálázhatósága miatt a légzsákműködést vezérlő SPEED egység jól illeszthető a különféle gyártók, egymástól különböző járműveinek, különböző bonyolultságú légzsákigényeihez.
Az ütközési testzajjelek felhasználása egyedülálló lehetőséget kínál, a járműütközések következményeinek csökkentésére. A kocsiszekrény ütközésekor keletkező testzaj ugyanis feleannyi idő alatt a vezérlőegységbe juttatható, mint másfajta technikákkal. Így a testzajjellel indított patrongyújtó ennyivel korábban kezdheti a légzsákot felfújó gáz fejlesztését.
A járművezető és a vezetői asszisztens kapcsolatrendszere
Az EU-finanszírozású HAVEit program egyik kutatójárműve és érzékelőeszközei
A SPEED skálázhatósága azt jelenti, hogy a rendszer 4 kiépítési fokozatban készül. XS alapváltozata 4 gyújtókörből áll. Ez 8, a SPEED S 12, a SPEED M 20, a SPEED esetén 32 gyújtókörre bővíthető. Az utóbbi 8 külső érzékelőjeleit is fogadhatja.
Aktív védelem. A gépkocsik aktív biztonsági rendszereinek automatizálása azon a felismerésen alapul, hogy a beavatkozás nagyságrenddel megbízhatóbb lehet, ha az a vezetőnél gyorsabb automatika használatára épül. Bármely időpontban, elfáradás és észleléskimaradás nélkül, a kívánt beavatkozás eddig figyelmen kívül maradt tényezőinek számításbavételével. Akkor is, ha a szóban forgó beavatkozás a jármű biztonságát vagy a gazdaságosságát befolyásolja.
Integrált védelem. A személygépkocsik passzív és aktív biztonsági, illetőleg vezetői asszisztensrendszereinek integrálásával, a Continental ISA elnevezésű integrált biztonsági algoritmusa (Integrated Safety Algorithm) a felismerni, reagálni, védeni funkciók szolgáltatásait egyesíti magában.
Az utasvédelmi rendszereik működése gyorsulás, nyomás és ütközési testzaj érzékelők információira épül. A kocsiszekrényt, ezek különböző rendeltetésű kapcsolatrendszerei szatellitszerűen hálózzák be.
A pSAT a gyalogosvédelem érzékelőit foglalja magába. A gSAT a gyorsulásérzékelők, a pSAT nyomásérzékelők hálózata.
A passzív biztonság funkciói az utasok számára első, hátsó, oldalirányú, és a jármű átfordulásakor légzsákos, illetőleg biztonsági öves ütközésvédelmet nyújtanak. A gyalogosok védelmét nyomás- és gyorsulásjel aktiválja. Villamos és hibrid gépkocsikon az előbbieket az akkumulátor és a tápszivattyú kikapcsolása egészíti ki.
A legújabb fejlesztésű rendszereken a jármű átfordulása és oldalütközés elleni biztonsági öves utas és gyalogos védelmet környezet-, és menetdinamikai érzékelők jelei javítják, és teszik előrelátóvá.
A ContiGuard továbbfejleszthető, aktív-passzív védelmet, vezetői asszisztensi és klímavédő (CO2-csökkentő) szolgáltatásokkal egyesítő biztonsági rendszer, amely beágyazott áram-visszatápláló féket, aktív (pedálerő-visszacsatolású) gázpedált, intelligens menetszabályozó (kormányművet, sebességszabályozót, vezetői asszisztens) funkciókat foglal magába. Használatuk radar, video, és infravörössugárzás-érzékelők jelszolgáltatására épül, és vészfékező asszisztenst, sebességszabályozót, forgalmi jelfelismerőt, sáv- és holttérfigyelőt, valamint automatikus világításszabályozót integrálva.
A ContiGuard használata hatékony utas- és gyalogosvédelmet, funkcióbővülést, fékút- és ütközéssúlyosság-csökkenést tesz lehetővé.
Az ISA elnevezésű integrált biztonsági algoritmus (Integrated Safety Algorithm) a SPEED nevű vezérlőegység felügyeletével végzi a személygépkocsik passzív és aktív biztonsági, és vezetői asszisztens rendszereinek működésvezérlését
A SPEED légzsákvezérlő egységet egymással kombinálható (moduláris) elemek alkotják. Különböző nagyságú járművekhez készített (skálázható) változataikkal a piacon kapható valamennyi jármű légzsák-működtetési igénye kielégíthető
Kutatás-fejlesztés, új szolgáltatások
A Continental Automotive GmbH az intelligens közlekedés magas szinten automatizált járművek HAVEit kutatási programjában, koordinátorként irányította az Automatikus vezetés sávszűkületeken és torlódásokon keresztül című részfeladatát.
A program kutatóinak érdeme az az új rendezőelv, amely az ember és az automatika között, a járművezető folyamatosan mért éberségi állapotának rendeli alá a munkamegosztást.
Addig, amíg a járművezető éber, a járművezetés felügyeletét is rá kell bízni. A vezetői éberség csökkenésekor azonban a beavatkozást a gyorsabb és megbízhatóbb működésű vezetői asszisztenseknek kell átadni, mert a nem fáradó asszisztensek a vezetésben biztonságosabb döntéseket tudnak hozni.
Biztonsági rendszerek kapcsolódása frontális ütközési folyamat során
A gépkocsik biztonsági rendszerei számára a hálózati kapcsolatok fejlesztése jelenti a továbbfejlesztés tartalékát. ABS: blokkolásgátló, TCS: hajtásvezérlő, BAS: kipörgés-gátló, ESC: kitörés-gátló, ACC: követési távolság-őr, CM: ütközéscsökkentő, AEBS: fejlett készenléti fékrendszer, OTA: előzésfelügyelő, HAD: magas szinten automatizált vezetés
A szemünk előtt feltartóztathatatlan átalakulás zajlik: az autók mindinkább gördülő okostelefonok lesznek. Funkcióik egyre bonyolultabb biztonsági és vezetői asszisztenseket vezérelnek járműveinkben.
Navigáció, kommunikáció. Ma, amikor az okostelefonokra félországnyi területek térképe – wifin(!) keresztül – internet használata nélkül is letölthető, csak idő kérdése, hogy az autóink között automatikus kommunikációs rendszer épülhessen ki. Olyan rendszer, amelynek hozadéka tovább növeli a közúti közlekedés biztonságát. Egyebek között az útvonalba eső útjavításokról, forgalmi torlódásokról, átirányításokról szóló aktuális hírekkel, navigációt frissítő üzenetekkel.
Ezeken túl, azzal, hogy a sávtartás és a sávváltás eddigi szolgáltatásait fonódássegítő funkciókkal egészítik ki. Úgy, hogy az utak főáramlatának hézagait az áramlatba becsatlakozó vagy abból kiváló járműveket automatikusan gyorsítják vagy fékezik, anélkül, hogy a befogadó forgalomban haladó járműveket lassításra vagy sávváltásra kényszerítenék.
A messzebbre látó Galileo (Galileo for Future AutoMOtive Systems) program további szolgáltatása a „zöld vezetés” nevű funkció, mely a követésitávolságtartó-funkciót, az út vonalvezetéséhez és a forgalmi jelzésekhez igazodva, környezetkímélő módon egészíti ki. E funkció használata, a fejlesztésben részt vevő VW mérési adatai szerint, mintegy 10%-os üzemanyag-megtakarítást tesz lehetővé.
A balesetveszélyes útszakaszok előrejelzésével és a forgalmi korlátozások folyamatos tájékoztatásával, a korábbiaknál több információ segíti a veszélyek elkerülését.
Petrók János