Akciófilmbe illő letartóztatás

Elfogták az egyik legnagyobb fájlmegosztó oldal vezetőit, több száz szervert lefoglaltak. Az internet teljes adatforgalmának 4-5 százalékát adó Megaupload kiesése után számos másik fájlmegosztó portál függesztette fel szolgáltatásait részben vagy egészben.

Magyarországon is sokan használták a Megaupload (és a hasonló oldalak) szolgáltatásait, többek között gépjárműipari adatbázisok, könyvek, szoftverek fel- és letöltésére. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által adott türelmi időtől (2011. november közepétől 2012. január közepéig adtak időt a szakmának, hogy legalizálják szoftvereiket) a forgalmazók jelentős legalizációs folyamat beindulását várták. A garázsipari szoftvereket forgalmazó cégek visszajelzései alapján a szoftverek legálisra cserélése – ha lassan is, de – elindult, ám a mérték a várakozásokon alul maradt. A szakértők szerint ebben nagy szerepe volt a Megaupload jellegű oldalaknak, amelyek azt a képzetet keltik, a garázsipari szoftverek ingyenesek, bárki által szabadon használhatóak. Pedig ez nem így van.

Magyarország közben aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA), mely főleg a hamisított termékek, illetve szoftverek nemzetközi kereskedelme ellen próbál fellépni, egységes szabályrendszerrel. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület szerint ez főleg az Európai Unión kívüli országokkal szembeni fellépést segíti elő. Így tehát számíthatunk arra, hogy nem csak a szoftverek legalizációja javul, de a hamis garázsipari berendezések száma is csökkenni fog.

Egyes cégek, melyek garázsipari berendezéseket árulnak, az eredeti termékek mellett hamisítványokat is terjesztenek, azonos áron, a vásárlókat megtévesztő módon – figyelmeztetett egy olvasónk. Vigyázzon Ön is, ha ilyen eszközt vásárol, érdeklődjön a hivatalos márkaképviseleteknél!

Letartóztatták

2012 januárjában nagyszabású akciót hajtott végre Új-Zélandon az FBI és a helyi rendőrség, de az Egyesült Államokban is történtek komoly akciók.

Hetvenhat kommandós érkezett helikopterekkel januárban a Megaupload létrehozójának aucklandi házához (Új-Zéland), ahol el is fogták a vezetőt (Kim Dotcom) és három társát. A csoportot a szerzői jogok megsértésével, bűnszövetkezet felállításával és pénzmosással vádolják.

Az ügyet már most az egyik legnagyobb szerzői joggal kapcsolatos bűnügyi esetként tartják nyilván az Egyesült Államokban. A Vice.com megszerezte a per vádiratát, melyből kiderült, hogy csak a prémium előfizetésekből több mint 110 millió dollár bevételre tett szert a Megaupload indulása óta. A szövetségi ügyészek szerint félmilliárd dolláros kárt okozott a cég a kreatív iparnak.

Az eset jelentőségét jól mutatja, hogy azóta több hasonló oldal fejezte be működését, illetve sok döntött úgy, hogy korlátozza szolgáltatásait (a feltöltött fájlokat csak a feltöltő tudja letölteni is, tehát mintegy biztonsági mentésként funkcionálnak csak).

Az új-zélandi példa jól mutatja, tényleg eljött az ideje annak, hogy az internetre ne úgy tekintsünk, mint a kalózok kincses szigetére. Az interneten is vannak szabályok, törvények, melyeket be kell tartani. A Megaupload kiesése komoly előrelépés az interneten elkövetett szellemitulajdonjog-sértések kapcsán, hiszen a fájlmegosztó oldalak adták a legegyszerűbben használható eszközöket a kalózok kezébe. A moratórium lejárta, illetve az internet megtisztítása együtt már elég lehet, hogy az emberek rádöbbenjenek: az illegális szoftverek használatával nem csak a programok készítőinek, saját maguknak is ártanak.

Ha 76 kommandósra nem is kell számítania jelenleg a magyarországi műhelyeknek, arra mindenképp, hogy a NAV a moratórium lejártával folytatja a szoftverellenőrzéseket, melyekre nemcsak a bejelentett, hanem az illegális szervizeknél is sor kerül majd.