Hol keresik a tolvajt?

Érdeklődve olvasom az Autótechnika hasábjain a szerzői jogokkal kapcsolatos cikksorozatot, s így értesültem a JAF megalakulásáról is. Egy Bosch Car Service alkalmazottjaként nekem az ESI[tronic] a munkaeszközöm. Hónapok óta „hallom fél füllel, hogy márpedig most szigorú ellenőrzések következnek még a Bosch partnereknél is”. Azt mondjuk nem tudom, hogy minek, mert aki kifizeti a milliós franchise-díjat és a több százezer forintos szoftvert, maximum szőlőszemet lopva érhetik tetten egy badacsonyi hosszú hétvégén.

A területi képviselőnk tudatta velünk egy látogatásakor, hogy magánnyomozót fogadtak az illetékes, autóipari szoftvereket forgalmazó cégek. Sajnos Miss Marple már nyugdíjba vonulhatott, mert a nagy lebukások még váratnak magukra. Ha beütöm a gyorskeresőbe például az „esitronic” kifejezést, akkor ugyan az első találat a Robert Bosch Kft. honlapjára navigál, de a nagykereskedők már nem éltek a keresőoptimalizálás lehetőségével, mert a továbbiakban töredékárért vásárolhatnék BÁRMILYEN autóipari szoftvert. Így elbújtak a kalózok! Már azt is elértük, hogy a 2011/3-as frissítés hamarabb volt elérhető az internetes „nagykereskedőknél”, mint ahogy nekünk kipostázták!

További sikereket kívánok a JAF munkájához, és azt, hogy legyenek tekintettel a hazai viszonyokra. A szoftverforgalmazók tehetnének további kedvezményeket a kisvállalkozásoknak, mert ők vannak a legnehezebb helyzetben. Például, egy maximum háromfős létszámú vállalkozásnak lehetne egy szoftver-előfizető partnere, ami egy hasonlóan kis méretű cég. Ők ketten fizetnének elő egy szoftverre, és mindegyiküknél egy számítógépre lehetne azt telepíteni. A költségek feleződnének.