Lassulásmérés zsákutcában

Nem, nem arról lesz szó, hogy a gépjárművek és pótkocsijaik lassulásmérését zsákutcában mérjük – egyébként, ha a feltételek megfelelőek miért ne –, hanem arról, hogy a lassulásmérés műszaki vizsgáztatást érintő rendeleti előírásai hiányosak, és ami van, abban nem minden egyértelmű. Egy előírásból derüljön ki, hogy ha kell mérni, akkor mit és hogyan; ha nem kell, akkor erre a rendelet utaljon: mondja ki, vagy egyszerűen csak ne említse. Ma a helyzet felemás.

Az előírásoknak megfelelő gépjárművizsgálatok sorában talán lehet mondani, hogy első az egyenlők között a fékezésvizsgálat. Az ún. típusjóváhagyási vizsgálatok sorában „biblia” az ENSZ-EGB 13H (M1, N1) és a 13-as, mely egységes rendelkezéseket tartalmaz az M, N és O kategóriájú járművek fékezés tekintetében történő jóváhagyásáról.

Az időszakos vizsgálatok előírásai – ha a technikai lehetőségek megengedik – innen indulnak ki.

Éppen a fékezésvizsgálat az, amelyik a mérések megvalósíthatóságát tekintve problémákat vet fel.

Az ENSZ-EGB szerinti fékezésvizsgálati (nem fékvizsgálat!) előírás közúti lassulásméréssel vizsgálja, minősíti a járművet.

Az időszakos közlekedésbiztonsági műszaki vizsga keretei között, számos ismert ok miatt, erre általában nincs mód. Ezért kellett a próbapadi (görgős vagy lap) kerékfékszerkezetre, annak működtetésére visszavezethető fékerőmérést bevezetni.