Hidrogénfurgon

Egy különleges járművet mutatunk be. A Bosch üzemanyagcellás prototípusát, amelyet az ABT e-Line GmbH mérnökeivel készítettek el a Bosch mérnökei. Eredendően Volkswagen e-Crafter néven látta meg a napvilágot.

Rendszerbeszállító technológiai cégeknél, mint amilyen a Bosch is, bevált szokás, hogy a fejlesztés alatt álló hajtásláncot átalakított járművekbe építik be. Miért éppen a Volkswagen e-Crafter modellre esett a választás? A Bosch mérnökei ismerték a járművet, mert annak fejlesztésében, az eredeti hajtáslánc kidolgozásában részt vettek korábban. Másrészt a Crafter esetében nem volt szükség különösebben nagy átalakításokra sem, hiszen az akkumulátorpakk kiszerelésével rögtön megvolt a hely a hidrogéntartályok számára. Ehhez sem a padlólemezt, sem a rakteret nem kellett feláldozni. Utóbbi azért is különösen fontos, mert a két elkészült prototípus valós körülmények között is bizonyít már Németországban.

Az öt tartályba összesen valamivel több mint 10 kilogramm hidrogén tankolható, amely 540 kilométeres hatótávot biztosít a furgon számára. Ez még mindig jóval visszafogottabb érték, mint amit egy dízel változat produkálni tud, viszont tankolása mindössze 6 percet vesz igénybe, ami bizony teljes értékűvé teszi. Persze, tudjuk, a szkeptikusok most az infrastrukturális hiányosságokat készülnek előhúzni a kalapból, de ne feledjük, hidrogén-töltőállomásokat építeni sok szempontból gyorsabb és egyszerűbb, mint például villamos hálózatokat bővíteni.

A teljes cikk előfizetőknek érhető el.