Hidrogénmotorok – 2. rész

A hidrogén felhasználása belső égésű motorok tüzelőanyagaként több mint egy évszázada kutatás témája. A korábbi erőfeszítések szórványosak voltak, és főként a laboratóriumi kísérletekig jutottak. Jelenleg megújult az érdeklődés a hidrogénüzem iránt, mivel benne rejlik a potenciál, hogy megfelelő műszaki háttérrel megtámogatva, hosszú távú megoldást tud nyújtani energia- és környezetvédelmi problémák tekintetében. Korábbi cikkekben az akkori tudásanyagnak és az azokból következő hipotéziseknek megfelelően, az Autótechnika már kimerítő részletességgel írt a hidrogén belső égésű motorokban való alkalmazásának lehetőségeiről, előnyeiről, hátrányairól. Az azóta eltelt közel egy évtizedben ez a tudásanyag is bővült, egyes hipotézisek igazolódtak, más félelmek alaptalannak minősültek, a koncepció felkapottá vált, aminek következtében világszerte folyó és dokumentált kísérletek, fejlesztések újabb termékeny rétegeket hordtak az addigiakra. Cikkünk igyekszik feltárni ezeket az új rétegeket, és reményeink szerint alapja lehet a hidrogénmotorokban alkalmazott konstrukciós megoldások tárgyalásával foglalkozó cikksorozatnak.

BEFECSKENDEZÉSI ÉS GYÚJTÁSI MEGOLDÁSOK

A benzin- és dízelrendszerekhez hasonlóan irányítható, kézben tartható égésfolyamathoz kifinomult keverékarány szükséges, mely alapvetően a befecskendezésen áll, vagy bukik. A hidrogénmotorokhoz használt befecskendezési megoldások rendszerezése egyfelől egyszerű, másfelől bonyolult, tekintve, a már tárgyalt extrém égési hajlam csak szűk keresztmetszetet hagy a bevált megoldásoknak, és többször új és új, eddigi „fosszilis életünkben” egymással sosem párosított változatokat is láthatunk.