Visszásságok a használt járművek hazai forgalomba helyezésénél

Még a felületes szemlélő is, aki csak átfutja a híreket érzékelheti, hogy 2021. 01. 01. több kardinális kérdést is generált a külföldről behozott használt járművek forgalomba helyezése körül. Alapvetően jogszabályi szigorításokról olvashatunk, de valahogy ezek vélt, vagy valós indokoltságára kevesebb hangsúly helyeződik, nem is beszélve ebben a történetben az egyik leglényegesebb szereplőről, a járművek vevőjéről, aki az esetek túlnyomó többségében laikusként „szakemberre” támaszkodik. Ezen esetekben viszont további kérdésként – és sokszor keserű tapasztalatként – merül fel, hogy a járművet behozó „szakképzetlen kereskedő” adott esetben mennyire helyezi a saját érdekeit a vevő érdekei elé? Igen, mondhatjuk, hogy többszereplős a folyamat – eladó, külföldi hatóság(ok), vevő, vevő megbízottja/meghatalmazottja, hazai hatóság(ok) –, de mindegyiknek megvannak azok a jogszabályi, illetve piaci érdekei, keretei, melyek lehet, hogy csak egy „jövőbeli hatósági eljárás alkalmával” hoznak napvilágra olyan problémákat, netán „ügyeskedéseket”, melyek nagyobb felelősségtudattal, odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna.

De nézzük alapvetően azt a jelenlegi „jogszabályi keresztmetszetet”, mely talán segíti az átláthatóságot és a későbbiekben leírtak értelmezhetőségét. Az alappillér e területen is az 1988. évi I. közlekedési törvény, mely alapján belföldi üzemben tartás céljából csak olyan típusú jármű gyártható vagy hozható be külföldről, amelyre a közlekedési hatóság – típusjóváhagyás keretében típusvizsgálat alapján, illetőleg a külföldön kiadott típusjóváhagyó okmány honosításával – típusbizonyítványt adott ki.