Védtelen kerékcsapágy
Szakmai kérdéseket taglaló leveleket már nemcsak a szerelőktől kapunk, hanem az üzemeltetőktől is.
Megkeresnek autótulajdonosok, leveleik a javítói konfliktusaikról szólnak, melyeknek nem szoktunk a lapban teret adni. Ugyan ez sem magánügy, mert valahol „homok került a gépezetbe”, de ezeknél nagyon nehéz oknyomozni, igazságot tenni, meg nem is tudunk, nem is tisztünk. Más „műfaj” az, ha cégek, flottások írnak, akiknél a nagyobb darabszám miatt összegyűlik alapos tapasztalat, vagy azoknál, akik valóban azért veszik a haszongépjárművet, mert hasznot – és nem bosszankodást és ráfizetést – várnak a járműtől. Egy ilyen levelet adunk most közre.
„2006 decemberében vásároltunk egy Peugeot Boxer kisbuszt, 2.0 HDi motorral. Feladata szerint a kocsi kilométereinek mintegy 95%-át autópályán futja, mind a mai napig.
Az autó szervizét, javítását szakszerviz látta el 3 évig, azóta egy kisebb, szintén Peugeot-szerviz végzi.
Mintegy 70 000 km után, garanciaidő alatt kerékcsapágycsere vált szükségessé. A szerviz, a Peugeot Hungária utasítása alapján nem végezte el a javítást garancia alapján. A hivatkozási alap az volt, hogy „kopó-forgó” alkatrésznek minősítették a kerékcsapágyat. Ez a Peugeot Hungária döntése volt.
A Peugeot Hungária nem vállalta fel döntését, nem volt lehetőség a döntéshozóval való tárgyalásra. Sem a telefonkönyvben, sem interneten nem lehet fellelni a cég elérhetőségét, telefonszámát, címét. Mi úgy véljük történetünk alapján, hogy erre alapos oka van. Magam megtudtam, hogy a Dorottya Udvarban vannak. Felkerestem őket és megpróbáltam jobb belátásra bírni az ügyintézőt, nem sikerült. Készítettem azonban egy fényképet a recepción kifüggesztett céges hitvallásról. Erre hivatkozva írtam levelet a cég vezetőjének, aki „méltányosságból” kifizette az adott javítás költségeit.
A későbbiekben derült ki, hogy ezt nem lett volna szabad elfogadni, hanem perre kellett volna mennünk.
A csapágycserék ugyanis mindmáig folytatódnak, egy-egy kerékcsapágy átlagosan 65–80 ezer km-t tud futni. A teljesítmény független a minőségtől: a legnevesebb gyártó által készített csapágyak sem futnak többet.
Szétszerelés során mindig azonos a helyzet: a kétsoros csapágy belső sora (tehát a gépkocsi középpontja felé eső) rozsdás, míg a kerék felé eső külső sor hibátlan.
A meghibásodás oka egyszerű: a csapágyat a gépkocsi középpontja felé eső oldalról nem védi a portól, víztől semmi. Egy Seeger-gyűrű rögzíti mindössze. Emiatt megy tönkre időről időre. A csapágy védelmét egyébként mérnökileg meg lehet oldani, ezt egy szimeringre szokták bízni, és működik – feltéve, hogy így tervezik. Az ilyen módon tervezett és szerelt csapágy egyébként más autóban, hasonló futási körülmények között 300 000 km-t meghaladó futásra képes.
Korábbi bekezdésben említettem egy per lehetőségét: egyértelmű, hogy a Peugeot gondatlan tervezése miatt az ilyen típusú gépkocsik üzemeltetőinek extra költségekkel kell számolniuk. Ezeket a költségeket a gondatlan tervezőknek kellene hárítani.”