Brembo az Automechanikán

Az 1961-ben alapított, féktárcsákat, féknyergeket és ma már fékbetéteket gyártó Brembo vállalat 1971 óta van jelen az autósportban, hírnevet elsősorban karbon-kerámia féktárcsáival szerzett. 1980-ban jelent meg az alumínium féknyergekkel. A haszongépjárművek piacára a ’80-as évek közepén léptek be, és rögtön megnyertek olyan gyártókat, mint az Iveco vagy a Renault. A 2000-es évek a terjeszkedésről, a bővülésről és az innovációról szóltak, az elmúlt 8 évben dolgozóik létszámát és éves bevételét is sikerült megdupláznia.

Miután pozíciójuk gyári beszállítóként stabil, az aftermarket-ágazat erősítését tűzték ki célul. Ennek tükrében az idei Automechanika-kiállításon a látványos versenyapplikációk és kerámiatárcsák (lásd címkép) mellett kiemelt szerepet kaptak az alkatrészpiacra szánt termékek. Vegyük például a fékbetéteket: a Brembo csak néhány éve gyárt fékbetétet a rendszereihez a piac nyomására, ugyanis azt tapasztalták, hogy a szerelők 90%-a cseréli ki a betéteket a tárcsa cseréjekor, és majdnem 60%-uk vallja, hogy ilyenkor érdemes ugyanattól a gyártótól venni a két alkatrészt. 
A Brembo ennek megfelelően úgy alakította a fékbetéteit, hogy azokat különböző tárcsákhoz párosítva ajánlják. Ma már az európai járműpark 98%-át lefedik a fékbetét és -tárcsa kombinációk. Az aftermarket-piacon is a prémium kategóriát kívánják képviselni, ennek megfelelően készítik alkatrészeiket. A fékbetéteken például felfigyelhetünk látszólag haszontalan tömegekre ➊, melyek rezgéscsillapító funkciókat látnak el. Az úgynevezett „utángyártott” termékek piacán sokszor lespórolják az ilyen komfortfunkciót ellátó részeket.


A Brembónál úgy vélik, hogy akkor tudják megelőzni vetélytársaikat, ha az OE-fejlesztéseiket minél előbb átültetik az alkatrészpiacra is. Ennek egyik ékes példája az UV-bevonattal ellátott féktárcsa ➋, ami minden eddig használt bevonatnál (epoxy, cink, geomet) jobban ellenáll a korrózióval szemben, és megfelel a termikus igénybevételnek. A szállítás során már nincs szükség olaj használatára, így a szerelőnek már nem kell megtisztítani a tárcsát beszerelés előtt. Az új technológia nemcsak jobb műszaki, hanem jobb környezetvédelmi tulajdonságokkal is rendelkezik, ugyanis az UV-fényre kötő bevonat vízbázisú, nem tartalmaz olyan, a környezetre káros összetevőket, mint az epoxy- és cinkbevonat, emellett nem igényel nagy hőmérsékletet a keményítési folyamat, ami nemcsak a folyamat energiaszükségletét csökkenti, de a tárcsa deformációját is megelőzi. A javítók munkáját pedig azzal könnyítik, hogy a tárcsa agyrészén feltüntetik a megengedett minimum vastagságát, ami alatt azt illik cserélni. Ezáltal gyorsan ellenőrizhető a tárcsavastagság, nem szükséges a szakirodalom/katalógus fellapozása, a szoftver betöltése. Minden keréklevételkor gyorsan elvégezhető az ellenőrzés.


➋                                                         ➍

Kiemelt figyelmet kaptak az úgynevezett „remanufactured”, vagyis újragyártott féknyergek ➌, melyek több mint 2000 járműtípushoz elérhetők, így az európai járműpark 95%-át lefedik. A cég azt ígéri, hogy a felújított darabok minősége megegyezik az új, gyári féknyergekével, bizonyítékként ugyanolyan garanciát vállalnak rájuk, mint az új alkatrészekre.


Végül a járműjavítók számára készített bremboparts.com weboldalra ➍ hívták fel a figyelmünket, ami folyamatosan frissül, és egyre több funkcióval rendelkezik, hogy mindig naprakész információval lássa el a műhelyeket. A katalógusok mellett oktatási anyagokat is találhatunk, nemcsak szerelési útmutatókat és videókat, hanem elméleti, működési elvet bemutató leckéket is vehetünk a honlapon, melynek használata teljesen költségmentes.