A kétéltű járműveknek immár „természetes közege a víz”

A klasszikus értelemben vett kétéltű jármű olyan közlekedési eszköz, amely „életképes” a szárazföldön, valamint a vízen (vagy a víz alatt) egyaránt. Ezek közé tartoznak már jelenleg a kétéltű kerékpárok, ATV-k, személygépkocsik, buszok, teherautók, harci járművek, csónakok és a légpárnás járművek. E járműkörre az elmúlt évtizedekben intenzív az érdeklődés, melyhez egy bővített szemléletmód társult: a szárazföldi járművek terepjáró képességeit „terep” képességre kívánják kiterjeszteni, tehát nemcsak a szárazföldön és a vízen is működő közlekedés létrehozására összpontosítottak, hanem olyan közegekre is, mint a jég, hó, iszap, mocsár, homok stb. Ez megmagyarázza, hogy egyes esetekben csuklós karosszéria-konfigurációkat vagy más nem szokványos kialakításokat is alkalmaznak, melyek bár „szemre nem annyira tetszetősek”, de annál hatékonyabbak.

A járműtörténeti múlt teljes áttekintése nélkül csak érzékeltetésül néhány olyan szemelvény, mely napjaink katonai és civil társadalmi elvárásaihoz vezetett. Figyelemre méltó, hogy a hajószerű hajótest volt az egyik első integrált karosszéria, amelyet valaha is használtak egy autóra. Az első ismert önjáró kétéltű járművet, az Orukter Amphibolos névre keresztelt gőzhajtású kerekes kotró bárkát Oliver Evans, az Egyesült Államok feltalálója tervezte és építette 1805-ben. A képen Donald Teague illusztrációja a Trouble utolsó részéből a Trouble is my Master magazinban. Az 1870-es években Kanada keleti, valamint az Egyesült Államok északi részén működő fakitermelő cégek kifejlesztettek egy „aligátor” nevű gőzüzemű kétéltű vontatót, amellyel a tavakon és folyókon is átkelhettek.