Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2021. május | Olvasson bele!

Szimbiózisban a „közút góliátjai” és a kerékagymotorok



Immár több mint 40 éve – 8–10 évesen – csodálattal tekintettem az édesapámra, mikor a belvárosban az ablakunk előtt megállt akár egy Kato Berger teleszkópos daruval, vagy egy 4–5 tengelyes teherautóval. Bár az akkori magasságomból adódóan is fel kellett néznem rá, de ezt jelentősen túlszárnyalta az a csodálat, mely a „bátorságának adózott”. Az időközben elröppent 4 évtized pedig azt mutatta, mintha a járművek velünk együtt nőttek volna mind össztömegben, tengely- és kerékszámban, hosszban, hogy csak néhány olyan paramétert említsünk, melyekből méltán született meg a „MEGA” jelző, hisz egyetlen jármű, vagy járműszerelvény immár több, mint 80–100 tonna, nem ritkán 9–12 tengellyel.

Általános elvárás, hogy a túlméretes és a megengedett össztömeget illetőleg tengelyterhelést meghaladó járművek/ járműszerelvények az engedélyezett mértéken kívül a közlekedést nem akadályozhatják, indokolatlanul nem tarthatják fel, így akár nehezített körülmények között – pl. emelkedőn felfelé –, illetve valamennyi évszakban és eltérő útviszonyok, például jegesedésnél is a lehetőségekhez mérten biztosítani kell a továbbhaladáshoz szükséges minél szélesebb műszaki háttér palettát a járműveken.



A teljes cikk az előfizetőinknek érhető el.
Ha Ön már rendelkezik előfizetéssel a megtekintéshez kérjük, jelentkezzen be.
Szeretne előfizetni? Itt megteheti.
hirdetés

hirdetés