Autotechnika szakfolyóirat
Autotechnika szakfolyóirat
2020. augusztus | Olvasson bele!

Az új Nissan Leaf

A világon a legnagyobb darabszámban, mintegy 50 ezer példányban futó, kizárólag elektromos energiával hajtott autójának, a Nissan LEAF-nek a történetében, két év tapasztalat után, rövidesen új fejezet nyílik. Bár nagy vonalakban hasonlónak látszik elődjéhez, ám az új LEAF külseje átfogó fejlesztéseket és javításokat takar.

Mostanáig csak Japánban gyártották. Ahogy a gyártás folyamatosan átkerült Európába és Észak-Amerikába, az autón több mint 100 változtatást hajtottak végre.

A fejlesztés eredményei közé tartozik

  • a megnövelt hatótávolság,
  • a nagyobb újrahasznosíthatóság,
  • a nagyobb belső tér és
  • a nagyobb töltési teljesítmény.

A változtatások köre az erőátvitel új módon történő összeszerelésétől, amely nagyban megnöveli az autó gyakorlati hasznosságát, az olyan kisebb módosításokig terjed, mint pl. az éjszakai töltést megkönnyítő LED-es ellenőrző lámpa beépítése a töltőcsatlakozóba.

A LEAF üzemeltetése más vonatkozásokban is hatalmasat változott azóta, hogy az autó először megjelent Európa útjain. Lényegesen kibővült a töltőinfrastruktúra, és az utóbbi 12 hónapban is jelentősen nőtt az autót értékesítő és szervizelő Nissan márkakereskedések száma.

Egy évvel ezelőtt például 150 Nissan LEAF márkakereskedés volt egész Európában, és mindössze 195 gyorstöltő, amely alkalmas volt az akkumulátor 80%-os feltöltésére 30 percnél rövidebb idő alatt. Ma 1400 márkakereskedés és több mint 600 gyorstöltő áll rendelkezésre, míg a hagyományos nyilvános töltők száma 12 000-ről több mint 20 000-re nőtt.


A Nissan Leaf modell név ügyes és tudatos választás és kreáció. A leaf angol szó, növényi levelet jelent, mely a környezet(védelem)re utal. A marketingesek azonban addig csűrték-csavarták, míg kihozták, hogy a LEAF rövidítés is, nevezetesen a Leading, Environmentally friendly, Affordable, Family szavak kezdőbetűiből áll össze. A leaf, LEAF önmagában az autó neve, lefordítani sem kell, ha mégis, akkor a vezető, élenjáró, a környezetbarát, a megfizethető és a családi fogalmak vannak mögötte


A gyorstöltők számának drámai növekedése részben a Nissannak köszönhető, mivel a vállalat a helyi hatóságok rendelkezésére bocsátotta a töltők egy részét, hogy felgyorsítsa az európai városokat összekötő „gyorstöltő-folyosók” fejlesztését.

A mai napig 200, részben a márkakereskedésekben, részben pedig stratégiai helyszíneken található gyorstöltő üzembe helyezése köszönhető a Nissannak, és a vállalat tervei között szerepel ennek a számnak a megháromszorozása az elkövetkező 12 hónap során.

Az ügyfelek elégedettségének növelését szolgálja az akkumulátorokra vonatkozó új, átfogó garancia. Ez amellett, hogy öt év/100 ezer km garanciát ad az akkumulátorok anyaghiba és kivitelezés miatti meghibásodása esetén, tartalmaz egy „állapotromlási” záradékot is, amely a fokozatos kapacitáscsökkenés esetén nyújt fedezetet.

A lítiumion-akkumulátorok idővel elvesztik kapacitásuk egy bizonyos hányadát, ami természetes jelenség. Amennyiben azonban az akkumulátor élettartama a vártnál gyorsabban csökken ugyanazon jótállási idő alatt, a jótállás fedezi az akkumulátor javítását vagy cseréjét.

A 2013-as Nissan LEAF-fel kapcsolatos egyik jelentős változás, hogy az autó gyártása három különböző helyszínen történik: Észak-Amerika, Európa és Japán. 

Az európai gyártás hamarosan megkezdődik a Nagy-Britanniában található Sunderlandben, ahol a LEAF a Qashqai-jal azonos gyártósoron készül. Ugyanakkor a csúcstechnológiás lítiumion-akkumulátorok gyártása már folyik a sunderlandi üzemhez közeli új létesítményben.

Az Európában az év közepétől kapható új LEAF fontos mérföldkövet jelent a Nissan globális zéró emissziós törekvéseiben. Hamarosan csatlakozik majd hozzá a díjnyertes NV200 kizárólag elektromos meghajtással működő változata, az e-NV200, kishaszongépjármű és hétüléses kombi változatban is. Folyamatban van az e-NV200 alapján kialakítandó elektromos üzemeltetésű taxik fejlesztése is. Az Infiniti elektromos változata 2015-re várható.

Az új LEAF műszaki részletei

  • Új, teljesen integrált hajtáslánc
  • Továbbfejlesztett menettulajdonságok és irányíthatóság az európai igényeknek megfelelően módosított futóműnek köszönhetően
  • Nagyobb hatótávolság
  • Gyorsabb töltési lehetőség
  • Újragondolt hűtőrács a kisebb légellenállás érdekében
  • Új, jobb tartású ülések
  • Nagyobb csomagtér.

Mélyreható, igazi újdonságot az új, teljesen integrált hajtáslánc adja, amely most először egységbe foglalja a töltőegységet, az invertert és a motort. A mostantól egy egységbe épített új hajtáslánc továbbra is egy gyors reagálású, 80 kW teljesítményű váltóáramú szinkronmotor köré épül, amelyet a Nissan által tervezett 48 modulos kompakt lítiumion-akkumulátor lát el villamos energiával. Az akkumulátor az utastér alatt helyezkedik el, hogy alacsonyabbra kerüljön a tömegközéppont az optimális vezethetőség érdekében. Az akkumulátorcsomag erős fémházat kapott, ami oldalirányú ütközés esetén plusz védelmet jelent.

A töltő áthelyezésével a LEAF hátuljából a motorháztető alá a csomagtartót 40 literrel sikerült megnövelni. A csomagtartó mérete így 370 literre növekedett.

hirdetés

Az első hűtőrács finom átdolgozása lecsökkentette a cw-értéket az eredetileg is csekély 0,29-ről 0,28-ra.

A maximális sebesség kis mértékben változott, a csúcssebesség 144 km/h (1 km/h-val csökkent), a 100 km/h-ra való gyorsuláshoz 11,5 s szükséges (ez 0,4 s-mal kevesebb, mint korábban), és az autó légellenállását javító lépéseknek, a súlycsökkentést célzó programnak és más műszaki változtatásoknak köszönhetően a hivatalos NEDC hatótávolság 175 km-ről 199 km-re nőtt.

Az újonnan beszerelt hőszivattyú hatékonyabbá teszi a fűtési és szellőztetési rendszert, és csökkenti a légkondicionáló használatával járó áramfogyasztást. A levegő hőszivattyúkat már Európa-szerte használják a családi házakban, de autóban csak ritkán lehetett találkozni vele. A hőszivattyú kinyeri a levegőből (akár a hideg levegőből is) a hőenergiát és bejuttatja az utastérbe. Ez az új rendszer növeli az utakon elérhető hatótávolságot azáltal, hogy akár 70%-kal csökkenti a fűtésre használt energia mennyiségét.

Alapvető módosításokat hajtottak végre a lengéscsillapító beállításain a billegés csökkentése érdekében. A kormányrendszer nagyobb nyomatékkal rendelkezik, hogy a kormányérzet jobban megfeleljen az európai ízlésnek. Közben a fék hatásfokát is fejlesztették, hogy még finomabban adagolható legyen és közben a visszanyerhető energia is növekedett.

Az Eco (gazdaságos) vezetési mód is változtatásokon esett át. A sebességváltó új „B” beállítása növeli a fékenergia-visszanyerést lassítás közben, míg a kormánykeréken lévő külön „Eco” gomb javítja a hatótávolságot a gázpedál reakciójának csökkentésével, ami a gyakorlatban kevesebb hirtelen gyorsítást eredményez. A két rendszer egymástól függetlenül működtethető, az eredeti LEAF-fel ellentétben.

A LEAF e-hajtásláncának további kulcsfontosságú újdonságai között megtalálható például a csökkentett belső súrlódás, valamint a hatékonyabb akkumulátor- és energiakezelő rendszer.

A hagyományos töltés idejét felére, nyolcról négy órára csökkentették. Az új 6,6 kW teljesítményű fedélzeti töltő lehetővé teszi a 32 amperes töltést ott, ahol ez hozzáférhető (nem minden háztartásban van ilyen).

A teljes gyorstöltőnél elérhetőbb lehetőség, hogy egyes hatóságok már 32 amper áramerősségre képes nyilvános töltőpontokat állítanak fel. A 6,6 kW teljesítményű töltő alkalmazása lehetővé teszi, hogy a vezető akár egy rövid megállás során is jelentős mértékben feltöltse az akkumulátort.

A Nissan figyelmes tervezési munkája az autó elején található töltőcsatlakozóra is kiterjed. Az új LED-lámpának köszönhetően a vezető már nem csak a közvilágításra számíthat, ha a járművet éjszaka szeretné az áramforráshoz csatlakoztatni.

A töltőcsatlakozót átdolgozták a használhatóság és a biztonság növelése érdekében és a kioldómechanizmus már elektromos kapcsolót alkalmaz. Ezen kívül a töltőkábel rendelkezik egy elektromechanikus reteszelőszerkezettel, így a továbbiakban nincs szükség a kábel kézzel történő rögzítésére a járműhöz.

A további fejlesztések között megtalálható az új intelligens kulcs, amely a töltőcsatlakozó fedelét és a kábel rögzítését is vezérli.

A hazai forgalmazás

A három jól ismert felszereltségi szintet (Visia, Acenta és Tekna) a LEAF modellpalettájába is bevezetik. A Visia változat kisebb belépő árszintet képvisel, míg a Tekna modellek az eredeti modellnél több kiegészítőt tartalmaznak az alapfelszereltség részeként.

Hazánkban várhatóan nem a teljes európai felszereltségi skála lesz elérhető, a végső kínálat és árak 2013 májusában válnak elérhetővé. Az induló ár 9 millió forint körül várható. Lapzártánkkor kaptuk a hírt, hogy a Leaf árát a Nissan csökkentette. Vajon „begyűrűzik-e” ez hozzánk?

Dr. Nagyszokolyai Iván

Forrás: NISSAN sajtóanyagok


Kapcsolódó dokumentum:


28-29-30-31


Tetszett a cikk?

hirdetés

hirdetés