Az i-MiEV gyártása és forgalmazása

A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) Tokióban, októberben jelentette be, hogy a Mizushima üzemben megkezdte új generációs elektromos autója, az i-MiEV és testvérmodelljei, a Peugeot iOn és a Citroën C-Zero gyártását az európai piacokra.

 

Az MMC tavaly óta árulja a japán specifikációjú i-MiEV modellt. Az európai specifikációjú változatok gyártása után az MMC megkezdi az exportot. A 2010-es pénzügyi évben (2010. áprilisától 2011. március végéig) az MMC tervei szerint összesen 5 ezer i-MiEV-t értékesít majd. Ebben a mennyiségben benne vannak a PSA számára épített modellek is.

A Mizushima üzemben tartott ünnepségen az MMC elnöke, Osamu Masuko azt mondta, hogy „100 év telt el a belső égésű motor tömegméretű gyártásának megkezdése óta. Az i-MiEV-vel megtettük a következő lépést az automobil következő 100 éve felé. Ma pedig újabb lépést teszünk, amikor megkezdjük a gyártást az európai piacra, s jó úton haladunk afelé, hogy globálisan áruljuk elektromos járműveinket. Ez hatalmas ugrás az autóipar számára, s egyben az európai e-mobilitás kezdete is.”

A japán specifikációjú i-MiEV-hez képest az európai változatot némiképp átalakították, hogy jobban megfeleljen az európai követelményeknek: más az első és a hátsó lökhárító kialakítása, több a biztonsági felszerelés, mint pl. aktív stabilitási rendszer (ASC), illetve teljesen új balkormányos belső műszerfal kivitel stb. Az i-MiEV európai változata egy feltöltéssel 150 km-es hatótávolságra képes az európai NEDC ciklusban mérve.

 

A Mitsubishi Motors Corporation január 14-én jelentette be, hogy 15 európai országban – Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország – megkezdi új generációs elektromos hajtású modellje, az i-MiEV európai változatának forgalmazását. Az MMC tavaly októberben kezdte el az európai piacra szánt i-MiEV gyártását. A kiszállítások megkezdése után három hónappal mintegy 2500 ilyen jármű, beleértve a Peugeot iOn és a Citroën C-ZERO modelleket is, kelt el.

Mára az i-MiEV modell komoly figyelmet keltett a Mitsubishi Motors Europe piacain. Az első 14 ország mellett Finnországból, Szerbiából, Törökországból és Szlovéniából is sokan érdeklődnek az autó piaci bevezetésével kapcsolatban. Éppen ezért az MMC azt tervezi, hogy a közeljövőben ezekbe az országokba is szállít majd autókat; ezekkel együtt 19-re emelkedik azon európai országok száma, ahol a vállalat forgalmazza az i-MiEV-t, s a Mitsubishi Motors Europe által ellátott további országokban a gyár fokozatosan vezeti be új modelljét.