17 098 LE egy csarnokban

A VW-csoport reprezentatív kiállításon mutatta be Bécsben valamennyi márkájának újdonságait. Az „auto2011” elnevezésű és „17 098 LE egy csarnokban” alcímű „tömény technika” bizonyára sok tízezer látogatót vonzott. A nézők ugyan rácsodálkoztak a kuriózumokra, de úgy tűnt, hogy a számukra elérhető modellek kötötték le igazán a figyelmüket.

 

 

 

 

A magyar látogatókkal együtt csendesen és szomorúan azt mondtuk, ilyen nálunk talán sohasem lesz. Egy kiállítás, ahol a tanulmányautók, így például az elektromos autók, az e-tron vagy az e-up mellett a többiek is közelről szemügyre vehetők, vagy a Porsche GT3R Hybrid anyósülésén a lendítőkerekes KERS-et megpillanthassuk. Közel kerüljünk a Bugattihoz, Lamborghinikhez, Bentley-khez, láthassunk Dakar-nyerteseket, prototípusokat. Ami a lényeg, a teljes modellpalettát.

A VW-csoport intenzíven fejleszti alternatív hajtórendszereit, ezek között is a tisztán villanyautókat. Belepillanthattunk egy Golf és egy Octavia elektromosművébe, úgy tűnt, azonos technikával készültek. Nézzük a képeket és adataikat!

 


 

Az elektromotor teljesítménye max. 85 kW, tartós teljesítmény 50 kW, max. nyomaték 270 Nm (4 másodpercig), 255 Nm 60 másodpercig. A villanymotor max. fordulatszáma 12 000 min-1. Az EQ 10 jelű hajtómű 1 fokozatú. A Li-ion akkumulátor (cellaszám 180) energiatároló képessége 26,5 kWh. Névleges feszültség 324 V. Az akkumulátor várható élettartama 10 év. Töltési idő 230 V töltőfeszültségen 8–10 óra, 400 V-on 3-4 óra.

 



BRUSA gyártmányú AC-DC átalakítója fogyasztói hálózatról max. 520 V-ot állít elő, max. árama 12,5 A, max teljesítménye 3,3 kW. A fronthajtású Golf Blue-e-motion tanulmányautó hatótávolsága 150 km, max. sebessége 140 km/h, gyorsulása 0–100 km között 11,8 másodperc. Az EQ 10 jelű hajtóműve 1 fokozatú.

A fronthajtású Octavia Kombi Green-e-Line tanulmányautó hatótávolsága 160 km, max. sebessége 135 km/h, gyorsulása 0–100 km között 12 másodperc.

 

Az Audi e-tron összkerékhajtású, kerekenkénti villanymotorjainak összteljesítménye a technika mai állása szerint 230 kW, energiatárolása 42,4 kWh, hatótávolsága 248 km.